Kiemelt hírek

A 27 bérlőből mindössze 4 fogadta el a mini-Dubaj építése miatt felajánlott cserelakást

Published

on

Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. Az RTL Híradónak nyilatkozó Máté Péter több mint 30 éve lakik a rákosrendezői MÁV-telepen, most azonban költözni kényszerül az emirátusbeli háttérrel megvalósuló városfejlesztési projekt miatt. Egy másik MÁV-telepen. a X. kerületben ajánlottak neki lakást, ő azonban nem elégedett a felajánlott ingatlannal.

„Belül is teljesen egy penészes épület az egész, a tető az katasztrofális állapotban van. Én úgy gondolom, ez nem egy olyan alternatíva, ahova az ember oda tudna költözni” – mondta a férfi az RTL Híradónak, aki nem fogadta el a felajánlott lakást, ezt a bejáráson közölte is a MÁV ügyintézőivel, az erről szóló papírt azonban nem volt hajlandó aláírni, attól tartva, hogy azt később jogilag felhasználhatják ellene.

A MÁV az RTL kérdésére elmondta, hogy jelenleg az összes kiürítési eljárást felfüggesztették. Összesen 27 főnek kell elhagynia eddigi otthonát a mini-Dubaj miatt, közülük eddig 4-en fogadták el a felajánlott cserelakásokat. A MÁV tájékoztatása szerint a lakásokat a lakók életkörülményeit és személyes igényeit figyelembe véve ajánlják fel a továbbiakban a bérlőknek. Az RTL megkereste a MÁV-ot is a mini-Dubaj ügyében: ők azt írták, jelenleg az összes kiürítési eljárást felfüggesztették, és a 27 bérlőből négyen már elfogadták a felajánlott lakásokat.

A vitatott mini-Dubaj projektet sok bírálat érte. Többek közt felrótták a szennyezést, valamint azt is, hogy az állam kiáruítja a vagyont. Továbbá olyan hírek is voltak, amely szerint Európa legmagasabb felhőkarcolóját is itt építené meg a kivitelező. A mini-Dubaj előkészítés zajlik, a terület kiürítése már meg is kezdődött, a MÁV zuglói szolgálati lakásaiban élőknek is menniük kell, mindössze 30 napot kaptak erre.

(Kiemelt kép: Rákosrendező vasútállomás, Budapesten 2021. szeptember 19-én. Fotó: Dimény András)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version