Magyarország
A budai után itt a pesti fonódó villamos
Bejelentették a régi-új fonódó villamost ami Újbudát és Újpestet fogja összekötni.
A tervek szerint visszaépítik a Váci úti és a Bajcsy-Zsilinszky úti a villamosvágányokat, ezzel összekötve Lehel térig közlekedő észak-pesti 12-es és 14-es, valamint Deák térig közlekedő dél-budai 47-49-es villamosokat – írja a BKK sajtótájékoztatója nyomán Blikk.
A vonalak összekötésével a BKK számításai szerint a napi tömegközlekedéssel történő utazások mennyiségét növelik majd, az autóforgalmat csökkentik, illetve megkönnyítik az észak-pestiek életét is. Hozzátették, hogy az érintett kerületekkel már megtörténtek az első egyeztetések, sőt elkezdték a villamos kiépítésének tervezeteit is. A BKK úgy kalkulál, hogy a második fél évben már meg is fog születni a tervezési szerződés. Azonban ez nem azt jelenti, hogy belátható időn belül el is készül az új villamos, ugyanis ha minden zökkenőmentesen alakul, akkor három éven belül, 2027-re készülhet el a kiviteli és tenderdokumentáció, a kivitelezési közbeszerzést pedig majd csak ezt követően lehet kiírni.
A 444 kérdésére, hogy mégis mennyibe kerül majd az új villamos, a BKK nem adott egyértelmű választ, ugyanis „nem akarnak még becsült értéket sem mondani, mondván, torzítanánk a versenyt, a kivitelezési költségeket pedig azért nehéz megmondani, mert még nincsenek tervek”.
Körülbelül 2,3 kilométernyi új villamosvágány épül majd, és az érintett szakaszon összesen hat megállót fognak kiépíteni. A Nyugati téren két megállót, illetve a felüljáró elbontását és az aluljáró felújítását tervezik. Az új villamosvonal 22 kilométer hosszú lesz (a mostani leghosszabb vonal a 41-es villamos a maga 18,5 kilométerével).
(Kiemelt képünk: 2021.01.11. 1-es villamos közlekedik Budapesten a Róbert Károly körút és a Kőbányai út kereszteződésében. fotó: Dimény András)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója