Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Zsurzs Katié a Gobbi Hilda Életműdíj

Létrehozva:

A  Gobbi Hilda Életműdíjat a MASZK kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a több évtizedes színpadi múlttal rendelkező színészek erkölcsi megbecsülése és társadalmi rangjának emelése céljából. Idén Zsurzs Kati vehette át a díjat.

Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést hétfőn, a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.

A díjat a MASZK kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a több évtizedes színpadi múlttal rendelkező színészek erkölcsi megbecsülése és társadalmi rangjának emelése céljából – olvasható a Játékszín MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Gobbi Hilda Életműdíjat azok a színészek kaphatják, akik hosszú pályafutásuk során állami elismerésben nem részesültek. A díjazottakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége mint kuratórium választja ki.

A közleményben Hegedűs D. Gézát idézik, aki elmondta: az Aase-díjas Zsurzs Katit a Halhatatlanok Társulatának soraiba is megválasztották már, az állami elismerés mégis elmaradt ezidáig. Zsurzs Kati emblematikus szerepei között említette a Fekete város Brigittáját, az Abigél Kis Mariját, A kék madár Tyltyljét, kiemelte, hogy színpadi szerepei felsorolhatatlanok, és nagy tisztelettel és szeretettel adja át a MASZK elismerését valamennyi magyar kollégája nevében.

Mint írják, Zsurzs Kati elsősorban Gobbi Hildának köszönte meg az általa alapított elismerést, majd azoknak a művészeknek, akik életben tartják a díj odaítélését. „Egy szeretetből megszavazott, szakmai szempontból is fontos díj nagyon sokat segít az embernek ezekben a vérzivataros időkben” – hangsúlyozta a színész.

(Kiemelt képünk forrása: A Játékszín hivatalos Facebook oldala)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink