Kiemelt hírek

Kellemes tavaszi idő lesz nemzeti ünnepünkön

Published

on

Nyugodt tavaszi időt hoz idén március 15-e.

Kellemes tavaszi időjárás jellemzi a március 15-ei nemzeti ünnepet az Időkép előrejelzése szerint. Széltől és csapadéktól is mentes lesz az időjárás, igaz a napsütés nem lesz zavartalan. Nyugat felől délután a fátyolfelhőzet növekszik meg, máshol elsősorban gomolyfelhők lesznek az égen, de jelentős csapadék sehol sem várható, néhol fordulhat elő jelentéktelen zápor.

Csütörtök estig a gomolyfelhők a legtöbb helyen jobban össze is állhatnak, majd estétől néhol már csökken a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szelet csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. Késő este 2 és 10 fok között alakul a hőmérséklet – írja a met.hu.

Pénteken hajnali, reggeli órákban hűvös lesz, az Északi-középhegység térségében helyenként gyengén fagyhat és elsősorban itt pára-, ködfoltok is képződhetnek. Napközben 12 és 19 fok közé melegszik a levegő, a 20 fok közeli értékeket délnyugaton mérhetjük.

Szombaton nagyrészt borult lesz az ég, majd a délutáni, esti óráktól északnyugat, nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Időnként megélénkül a déli, délnyugati, estétől a Dunántúlon az északnyugati szél. A hajnali 3-9 fokról 11-18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában gomolyfelhős, napos, száraz időre kell számítani, de főleg északkeleten, keleten még lehetnek erősen felhős területek, arrafelé helyenként eső, zápor is előfordulhat. Megélénkül, több helyen megerősödik az északnyugati, északi szél. Hajnalban 1-8, kora délután általában 11-17 fok valószínű, csak északkeleten lehet hűvösebb.

Habár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein zajló melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak – írja az Orvosmeteorológia.

Újabb front csak szombaton érkezik

Északnyugat-Európa felett hullámzó frontrendszer okoz többfelé erősen felhős vagy borult, csapadékos időjárást, több helyen mértek 20 mm-t meghaladó csapadékösszeget. Délkeleten, a Fekete-tenger térségében is ciklonális hatások érvényesülnek, ott is alapvetően erősen felhős vagy borult az idő, esőről, záporról, zivatarról is érkezik jelentés. A kontinens többi részén egy nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek köszönhetően az Ibériai-félszigeten, valamint Olaszországban kevesebb a felhő.

A Kelet-európai-síkság területén – az anticiklon középpontja felé haladva – egyre inkább a ködös, rétegfelhős tájak kerülnek túlsúlyba, de ott is nyugodt az idő. A hőmérséklet-különbség kontinensünkön jelentős, de nem rendkívüli, míg a déli, délnyugati országokban délután néhol 25 fokot is mérnek, addig Lappföldön 0 fok alatt marad a csúcsérték. A Kárpát-medence időjárását a fent említett sekély ciklon, valamint az anticiklon közös áramlási alakítja, szárazabb levegő érkezik fölénk – közölte az MTI-vel a A HungaroMet Nonprofit Zrt..

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: shell_ghostcage via Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version