Kiemelt hírek

A rendőrség nyomoz, mégsem halad a recski bánya károsultjainak ügye

Published

on

A Népszava úgy tudja, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával folyó nyomozás részeként eredetileg február végéig kapott határidőt a bányaszakértő az igazságügyi szakértői vélemény előterjesztésére.

Folyamatosan robbant a bánya és a recski sárlavina károsultjainak ügye sem mozdult semerre, holott a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja, hogy van-e személyi felelőse a tavaly júniusi sárlavinának. A Népszava úgy tudja, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával folyó nyomozás részeként eredetileg február végéig kapott határidőt a bányászati szakértő az igazságügyi szakértői vélemény előterjesztésére.

A lap úgy tudja, a kirendelt épületszerkezeti és ingatlan értékbecslőnek pedig február második felében kellett helyszíni szemlét tartani az érintett ingatlanoknál. A nyomozás tempója aligha nevezhető fergetegesnek, de nem sokkal gyorsabb a károsultak ügyének rendezése sem. A kormány először ugyan magára húzta az ügyet, hiszen nem sokkal a sárlavina után 500 millió forintot különített el a Recsken károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezésére.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a recski sárlavina ügyében Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Balogh Szabolcs azt mondja, hogy az általuk képviselteket úgy hallgatta ki a rendőrség, hogy az ügyvédi irodát nem értesítették. „Ki vagyunk zárva az iratmegismerésből a nyomozás érdekeire tekintettel. Ha elkészül a szakértői vélemény, szeretnénk véleményezni, mert lehet, hogy észreveszünk abban olyan összefüggéseket, amelyeket a nyomozóhatóság esetlegesen nem” – ismertette álláspontját az ügyvéd, hozzátéve, hogy a büntetőügyben is bányaszakértőt rendeltek ki, és nem lát arra esélyt, hogy a kirendelt szakértő a Bányahatósággal ellentétes megállapításokra jutna. Azt is elmondta, hogy a kártérítési per első tárgyalása még nyár előtt várható.

Semerre sem mozdult a bánya károsultjainak ügye

Tavaly június elején Recsken sárlavina öntötte el a Hunyadi utca lakóit, és azóta is ez történik, ahányszor esik az eső. A Bányahatóság elbagatellizálta a helyzetet, amelyből könnyen katasztrófa lehet, pedig az ott élő családok élete alapvetően megváltozott: veszélyben maradnak, vagy költöznek.

Legutóbb 2024. február 8-án tartottak informális egyeztetést az ügyben, amelyen részt vett többek között Recsk polgármestere, illetve a helyi jelenléttel és segítségnyújtással megbízott koordinátoruk is. Arra jutottak, hogy az érintett 22 háztartás „tulajdonképpen és általánosságban nem feltétlenül kívánna változtatni eddigi lakóhelyén, életmódján”, ha „valamilyen módon garantálható volna, hogy egy következő szélsőséges időjárási körülmény, vihar, sárlefolyás, semmilyen módon nem veszélyezteti a háztartásaikat” – válaszolta a Népszavának Sass Gyula Levente társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezető, aki hangsúlyozta, hogy „az MR Lakásalap Nkft. folyamatos terepi jelenléte mellett, egészen konkrét ingatlan vásárlási és bérleti kínálati listát egyeztet az ott lakókkal, amennyiben ezzel kapcsolatban érdeklődés és együttműködési szándék mutatkozik”.

A bánya megvenné a sárlavina károsultjainak házait

„Akiknek a háza közvetlenül érintett volt ebben az időjárási eseményben, az 10 -11 család. Mi azt mondtuk, hogy meg tudjuk vizsgálni az utcában lakó mind a 21 családnál, hogy mit tudunk nekik segíteni. Aki úgy gondolja, hogy egy ügyvédi irodán keresztül szeretne érvényt szerezni vélt vagy valós igényeinek, és nem szeretne velünk együttműködni, azt mi tiszteletben tartjuk” – mondta Sass Gyula Levente, az MR Közösségi Lakásalap társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője a 168 órának. Az MR Lakásalap komplex és egyénekre szabott lakhatási megoldásokban tud segíteni, közvetlen pénzbeli segítséget, például kárpótlást nem nyújthat, mert erre nincs lehetősége.

Sass Gyula Levente hangsúlyozta, hogy csak azoknak a családoknak tudnak segíteni, akik erre nyitottak és együttműködőek. Az MR Lakásalap Nkft. segítséget nyújt többek között a Hunyadi utca lakóinak ingatlanjuk értékesítéséhez, és a településen vagy a térségben értékbeszámítással megvásárolható vagy bérelhető csereingatlant, nem engedélyezett épületek esetén a településen vagy a térségben bérelhető ingatlant ajánl fel a saját portfóliójából, az értékbecslő és az ingatlanhirdetési költségeket pedig átvállalják. Független szakértő mérte fel az károsultak házait. Saját tulajdonú lakás vásárlása esetén az eladott lakóingatlan, illetve az újonnan megvásárolt lakóingatlan értékkülönbözetének rendezése érdekében egyedi, személyre szabott részletfizetést ajánl fel a cég. Bérlakásba költözés esetén, a bérlakás havi bérleti díjának megfizetéséhez nyújtható rendszeres lakhatási támogatást adnak, új lakóingatlanba költözés esetén pedig az ingóságok szállítási költségét vállalják, segítenek az ingatlanok jogi helyzetének rendezésében, és az adósságkezelésben is.

„Van aki már árulja a házát. Látjuk, tudjuk, hogy lehetne jobb lakhatási körülmények között élni” – mondta Sass Gyula Levente hozzátéve, hogy „a Lakásalap arra is nyitott, ha egy család talál valahol egy számára alkalmas ingatlant, akkor azt a saját állományába veszi, és egyéni konstrukcióban biztosítja a lakhatást a családnak.” „Tudomásunk szerint és polgármester úr elmondása szerint is, a bánya nyitottnak mutatkozott olyan megoldásra, hogy megvásároljon ott ingatlanokat azoktól, akik el szeretnék adni” – mondta.

Perre kényszerítve

Magyar György ügyvéd a 168 órának elmondta, hogy ügyvédi irodája a károsultaktól kapott joghatályos ügyvédi meghatalmazásai csatolása mellett megkereste az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft.-t és közvetlenül a bányát üzemeltető gazdasági társaságot, az ANDEZIT-BAU Bányászati Kft-t., amely időközben átalakult és jelenleg már zártkörű részvénytársasági formában működik. „Bejelentkezésünk, jogi képviselői minőségünk igazolása és a kifejezett kérésünk ellenére az MR soha, egyetlen eljárási cselekményéről – például az ingatlanok szakértővel történő felmérése – nem értesített sem előzetesen, sem utólag, de az esetlegesen már elkészült szakértői véleményeket sem küldte meg. Az üzemeltető cég pedig, a szabálytalan bányászati tevékenységet megállapító hatósági határozat ellenére, legutolsó levelében azt közölte, hogy álláspontja szerint a sárlavina és a sárömlést kiváltó villámárvíz bekövetkezésért egyetlen személy vagy szervezet sem tehető felelőssé. Ilyen hozzáállás mellett nem lehet megállapodni, a károsultakat ez perre kényszeríti” – vélekedett.

(Kiemelt képünkön a letarolt bánya oldal és az alatta lakók házai Recsken. Fotó: 168 óra/ Csík Juci)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version