Kiemelt hírek

Másfél tonna hulladékot szedtek össze a Tiszából a PET Kupán

Published

on

A környezetvédők idén a folyó tiszaszalkai kanyarulatában lévő ártéri erdőben gyűjtötték a szemetet két napig, kutatási céllal pedig egy körülhatárolt mintaterület szennyezettségét is felmérték, ahol harmincöt kategóriába sorolva történt meg a folyami hulladékok összegyűjtése – olvasható a közleményben.

A negyedik alkalommal megszervezett, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával megvalósult folyótisztító akcióban évenként mintegy egy tonnányi szennyező anyagot gyűjtöttek össze a területről, idén azonban rekord mennyiségű, 1,5 tonna hulladéktól szabadították meg a kanyarulat egy folyamkilométeres szakaszát, néhol a folyótól több mint száz méter távolságra is.

Az összegyűjtött szemét csaknem kilencven százaléka PET-palack, de a területen hatvan kilogramm üveget is találtak az önkéntesek. Az újrahasznosítható hulladékot bebálázták, az olajjal, festékkel, vagy más anyaggal szennyezett hulladékok kommunális zsákokba kerültek.

A közlemény szerint a 2018-ban kutatási céllal létrehozott, 250 négyzetméteres mintaterületen hat éve több mint háromezer darab hulladékot találtak az önkéntesek; ezek legnagyobb arányban fél literesnél nagyobb űrtartalmú PET-palackok és kisebb méretű polisztirol darabok voltak. Idén 722 darab szemetet találtak a mintaterületen, ezek nagyobb része már polisztirol volt, a palackokból most kevesebb feküdt a kijelölt, Natura 2000-es besorolású, ártéri természetvédelmi területen.

A PET Kupa Egyesület a kutatási program folytatását tervezi, így néhány év múlva konkrét következtetéseket lehet majd levonni az ártéri terület szennyeződésének mechanizmusáról és összefüggéseiről – közölték.

Február végén Szolnokon cselekedtek a környezetvédők

A környezetvédők február végén Szolnokon segítettek. Mint írják: régi partnerünk, az Arany János Aranyvízitúra kereste meg őket, hogy a Tisza áradása elképesztő mennyiségű hulladékot hozott magával.

Így három petkalóz velük összefogva, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft és a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig támogatásával, azonnal vízre szállt, hogy kézzel és gereblyék segítségével gyűjtsék az árvíz által hozott és fák közé szorult hulladékot.

Kis területen – többnyire a Tiszavirág híd alatt – tudtak mozogni, hiszen ahogy a képeken is látható, jelentős mennyiségű hulladékról volt szó.

Mint kiderült: 18 műanyag, 6 üveg, 1 fém, 10 kommunális 10 vegyes zsákot gyűjtöttek össze.

(Kiemelt kép: Petkupa Facebook-oldala)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version