Kiemelt hírek

Für Anikóval a címlapon megjelent a legújabb ELLE magazin

Published

on

Az ELLE márciusi lapszáma a változást ünnepli. A tavasz beköszöntével ugyanis nemcsak a természet kap esélyt az újjászületésre, hanem mi magunk is. Az eltelt évek nem szűkölködtek krízisekben és bizonytalanságban, ilyenkor viszont eljön a gyógyulás reményteli időszaka. Ahhoz persze, hogy a dolgok tartósan jobbra forduljanak, nemcsak változnunk kell, hanem változtatnunk is. Tavaszi lapszámunk tartalmaival ehhez adunk inspirációt és egy kis löketet.

Für Anikóval – hogy őt idézzük – „két perccel a hatvan előtt” ültünk le beszélgetni. Az ország egyik legismertebb színésznője és szinkronhangja alig várta a születésnapját. A kerek évforduló alkalmából őszintén mesélt nekünk arról, milyen tervei vannak az elkövetkező időszakra, miért tartja egyenesen hülyeségnek az öregedéstől való félelmet, és hogyan óvja a természetet, valamint Harmadvirágzás című interjúnkból az is kiderül, ez utóbbiért melyik nagymúltú színész nevezi őt pomázi ökoterroristának.

Fontos témákkal vár az ELLE új lapszáma

Ahogy Für Anikó, úgy szerencsére egyre többen tesznek a földünkért. Nők, akik a tudomány segítségével mentik meg a bolygót című cikkünkben olyan nőkkel beszélgettünk, akik előremutató innovációik segítségével már ma is kézzelfogható eredményeket érnek el a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében.

Ugyan könnyű azt éreznünk, hogy cselekvés helyett inkább homokba dugnánk a fejünket, hiszen az éghajlatváltozással kapcsolatos hírek lelombozóak, de Anne Therese Gennari, norvég születésű TEDx-előadó, pedagógus, író és vállallkozó szerint a félelem soha nem vezet hosszútávú változáshoz. A klímaoptimizmus elmélete című anyagunkból kiderül, hogyan alkothatunk új narratívát – hiszen ez is elengedhetetlen a változáshoz.

Bár társadalmi szinten itt az ideje, hogy felébredjünk, Eke Angéla és az ANNA AMELIE tervezője, Oláh Anna a művészetkedvelőket egy kis álmodozásra invitálja: Pizsamában színházba című riportunkban a tavasz talán legizgalmasabb kulturális programjáról, a Ssss… alvószínházi előadásról árulunk el kulisszatitkokat.

És ha már művészet, a Kraszna-Krausz könyvdíjat elnyerő első magyar fotóssal, Gáldi Vinkó Andival is beszélgettünk a Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back című fotósorozatáról, illetve a tabumentesen ábrázolt anyaságról.

Ott jártunk továbbá a 10 éves Konyhakör utolsó nyilvános vacsoráján, választ kerestünk arra, vajon meddig kell még várnunk rá, hogy megszűnjön a bérszakadék nők és férfiak között, kipróbáltuk, mivel jár, ha az ember egyhetes instagram-detoxra adja a fejét, és ellátogattunk Franciaország legendás borvidékére is, hogy bemutathassunk egy női séfeket támogató különleges közép-európai programot.

Exkluzív interjúink és izgalmas beszámolóink mellett természetesen ebben a lapszámban is rengeteg stílus- és szépségtippel készültünk, hiszen a tavaszi megújulás nem lehet teljes gardróbfrissítés és beauty újdonságok nélkül. Bemutatjuk a szezon legígéretesebb trendjeit – a vad színeket, a farmert és a pizsamákat megszégyenítő topokat –, kihagyhatatlan illatait és az ELLE International Beauty Awards 2024 nyerteseiről is lerántjuk a leplet!

(Képek forrása: Elle magazin)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version