Kiemelt hírek

Fontos változások az orvosi rendelőkben

Published

on

Ezentúl egészen másfajta ellátással találkozhatunk az orvosi rendelőkben.

Az orvosi rendelők ingyen jutottak olyan eszközökhöz, amelyek abban segítenek, hogy az alapellátás szintjén is teljesebb körű diagnózis születhessen.

A gyermekpraxisok 22 milliárd forintos keretre pályázhattak egy uniós projekt keretében többek között különféle hordozható ultrahanggépek, hitelesített vérnyomás- és testsúlymérők, gyermekek és csecsemők számára is használható pulzoxyméterek beszerzésére. Az eszközbeszerzési pályázaton a gyermek, a felnőtt és a vegyes praxisok egyaránt indulhattak, és a praxisközösségek mellett az önállóan dolgozó orvosok is részt vehettek – foglalta össze Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.

Néhány készülék esetében – például kardiológiai UH – csak azok pályázhattak, akik két vagy több szakvizsgával is rendelkeztek.

Az összes pályázható eszköz elkelt, a praxisok ingyen jutottak az eszközökhöz, bár külön finanszírozási keretet azok használatához nem nyitottak.

Míg a korábbi eszközbeszerzés alkalmával gyakori panasz volt, hogy a berendezések használatához semmilyen oktatást nem kaptak az orvosok, így előfordult, hogy a gépek a rendelő sarkában porosodtak, ezúttal képzés is társul a pályázathoz. Mint a HGYE elnöke elmondta, kapcsolatban állnak például a szakmai kollégium radiológia tagozatával annak érdekében, hogy UH-képzést követően megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a betegeiknek.

Az orvosi rendelők új eszközei időt spórolnak a betegek számára

Bár azt Havasi Katalin is elismerte, hogy a rendelők időnként 85-100 fős betegforgalma mellett kevés idő jut a vizsgálatokra, de az egyes eszközök és gyorstesztek időt spórolnak a betegek számára, akiknek nem kell napokat várnia és utaznia a diagnózis megerősítéséhez szükséges vizsgálatokra.

A pályázat alaptétele volt az is, hogy az eszközök legyenek összeköthetőek a központi medikai rendszerrel, így az azok által gyűjtött hiteles mérési eredmények nemcsak az orvosi munkát segítik, hanem az országos adatbázis bővítéséhez is hozzájárulnak, amelynek nyomán pontosan követhető a kezelések hatékonysága, és a telemedicinában is használhatóak lesznek.

Abban is bízik a HGYE elnöke, hogy ez a jelentős eszközfejlesztés vonzóbbá teszi a házi gyermekorvosi pályát a fiatalok számára. Az orvosi kar idősödése miatt – öt éven belül a házi gyermekorvosok 70 százaléka! nyugdíjas korú lesz – egyre nagyobbak lesznek a praxisok, egyre több beteget kell majd ellátniuk, ezért nélkülözhetetlen lesz legalább két nővér alkalmazása. A szakképzett nővér sok terhet levehet az orvos válláról – például a tanácsadásban –, aki ma is számos nem orvosi feladatot is ellát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: National Cancer Institute / Unsplash.com)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version