Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Idén is több ezer programmal vár a Kutatók Éjszakája

Létrehozva:

Kutatók Éjszakája idén is: több mint száz helyszínen várhatóan kétezernél is több program várja majd a tudomány iránt érdeklődőket közölték – a szervezők.

A tudomány népszerűsítő Kutatók Éjszakája, idén is megrendezésre kerül szeptember 27-én és 28-án. Tájékoztatásuk szerint Magyarországon idén is több száz intézmény – egyetem, kutatóintézet, könyvtár, levéltár és múzeum – csatlakozik az eseményhez, amelyet huszadik alkalommal rendeznek meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kutatói életpályát és a tudományos kutatást.A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában.

A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók Éjszakája honlapján (www.kutatokejszakaja.hu), valamint a rendezvény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/kutatokejszakaja), amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából – olvasható a közleményben.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

Mindent tudományterület képviselteti magát érdekes programokkal a rendezvényen. Ami a programtípusokat illeti, lesznek előadások, workshopok, beszélgetések, kiállítások, tárlatvezetések, kísérletek, laborlátogatások, bemutatók, versenyek, filmek, kreatív foglalkozások és még sok minden más – olvasható a honlapon. Minden program ingyenesen látogatható. Bizonyos programokra azonban előzetes regisztráció szükséges pl. egy-egy labor vagy terem korlátozott befogadó képessége miatt.

A Kutatók éjszakáját idén is az RCISD Regionális Tudásközpont és a köré szerveződött FAWORIT konzorcium rendezi, amely tizedik alkalommal nyerte el az Európai Unió (EU) Marie Sklodowska Curie programjának (MSCA) támogatását. A szervező konzorcium tagja a RCISD Regionális Tudásközpont, a Nők a Tudományban Egyesület, a Hétfa Kutatóintézet, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Óbudai Egyetem.

Tavaly gyermekprogramokkal, Kosztolányi-esttel és Misztrál-koncerttel várták az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján

A gyermekeket papírszínházzal, filmszakmákat népszerűsítő foglalkozással, szinkronizációs játékkal, képregényhős-megalkotással, a felnőtteket pedig Kosztolányi-esttel és Misztrál-koncerttel várta a Magyar Művészeti Akadémia Művészelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI).

(Kiemelt képünk forrása:  Kutatók Éjszakája Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink