Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Több száz online program tekinthető meg a Kutatók Éjszakáján

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

A Kutatók Éjszakája idén az online térbe költözik. A szervező intézmények több száz, többek között agrártudományi, bölcsészettudományi, hittudományi, társadalomtudományi, orvoslással vagy kultúrával kapcsolatos előadással, kísérletekkel, beszélgetéssel várnak minden korosztályt november 27-28-án.

„Különleges lesz idén a Kutatók Éjszakája, ugyanis a tudomány ezúttal házhoz megy”- mondta Kardon Béla, a Regionális Tudásközpont tudományos igazgatója, a Kutatók Éjszakája projektvezetője az esemény online sajtótájékoztatóján szerdán.

A Kutatók Éjszakája Európa-szerte ingyenes rendezvénysorozat, amelynek célja a tudományok és a kutatói pálya népszerűsítése. Magyarországon 2005-ben, az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit és szervezett programokat, tavaly viszont már csaknem 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. 2019-ben Európa-szerte mintegy félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány és innováció ünnepén.

A Kutatók Éjszakája programjai az esemény honlapjáról (kutatokejszakaja.hu) érhetőek el.

A Facebookon is meghirdetett események közül választottunk ki néhányat az olvasóknak:

A Pécsi Tudományegyetem jogi karának egyik előadása A koronavírus által generált gazdasági válság lehetséges hatásai a bűnözésre” címmel:

https://www.facebook.com/events/1279672395731667/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%7D

Sok más mellett a HOGYAN LÁTHAT AZ AUTÓ A SOFŐR HELYETT? ISMERD MEG A SZÁMÍTÓGÉPES LÁTÁS MŰKÖDÉSÉT!” előadását hirdette meg az ELTE Informatikai Kara, a link alatt lehet szemezgetni másból is:

https://www.facebook.com/events/366163851135989

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink