Kiemelt hírek

Szarajevó környékén rengett a föld

Published

on

Szarajevótól 16 kilométerre északra volt a földrengés epicentruma, a rengés fészke pedig 6 kilométer mélyen.

Gyenge, az előzetes jelentések szerint 4,2-es erősségű földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovina fővárosának, Szarajevónak a környékét hétfő délelőtt – közölte a Klix.ba boszniai hírportál az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) adataira hivatkozva.

A földrengés epicentruma 16 kilométerre északra volt Szarajevótól, a rengés fészke pedig hat kilométeres mélységben helyezkedett el. A földmozgást a fővárosban és a környező településeken is érzékelték 9 óra 20 perckor. Nagyobb károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.

A szarajevói Polgári Védelmi Igazgatóság azt közölte a lappal, hogy:

„A ma hajnali utolsó földrengés után anyagi kárról szerencsére egyetlen bejelentést sem kaptunk. Az esemény az volt, hogy az iskolában enyhe pánik támadt a gyerekek körében, de minden iskolának van terve és programja, amely szerint ilyen esetekben eljárnak. Szerencsére ott már teljesen nyugodt a helyzet, nincs ok az aggodalomra.”

Helyi beszámolók szerint a rengés néhány másodpercig tartott.

Az utóbbi időben egyre gyakoribbak a földrengések Európában

Február elején Sopronban és Szombathelyen is érezni lehetett azt a földrengést, amely Ausztriában volt.

2024. február 1-jén helyi idő szerint 2 óra 59 perckor 4,5-ös magnitúdójú földrengés keletkezett az ausztriai Bécsújhelytől mintegy 33 km-re délnyugatra, Gloggnitz település mellett – adta hírül a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Az Időkép azt írjóta, hogy Magyarországon is érezni lehetett a földrengést. A földrengést a légvonalban mintegy 60 km-re lévő Sopronban és a közel 90 km-re lévő Szombathelyen a magasabb épületszinteken a lakosság is érezte, de szerencsére károkról nem érkezett bejelentés.

(Kiemelt képünk forrása: Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version