Kiemelt hírek
Megszökött a házi őrizetből egy pedofil
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki az 54 éves férfival szemben, aki 2022. december 6-tól 2023. november 7-ig letartóztatásban volt, majd a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a kijelölt ingatlant nem hagyhatja el. Ezt azonban nem tartotta be, és november 19-én ismeretlen helyre távozott.
Fogolyszökés miatt elfogatóparancsot adott ki egy 54 éves férfivel szemben a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság. A gyanúsított három hónapja egyszerűen lelépett a házi őrizetből – írja a Blikk. A pedofil bűncselekménnyel vádolt férfi azóta bújkál.
„A megalapozott gyanú szerint az edzőként dolgozó férfi munkakörébe tartozott az is, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében” – erősítette meg a lapnak dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Nincs kizárva, hogy Ukrajnában bújkál a pedofil bűncselekménnyel gyanúsított férfi
Mint írják, Nemes Lászlót a rendőrség 18. életévét be nem töltött, a felügyelete alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Értesüléseik szerint a megrontott gyerekek éppen csak betöltötték a 14. életévüket.
„A férfi 2022. december 6-tól 2023. november 7-ig letartóztatásban volt, majd ekkor a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a számára kijelölt ingatlant nem hagyhatja el. Ezt a gyanúsított nem tartotta be, mert 2023. november 19-én ismeretlen helyre távozott. Jelenleg fogolyszökés miatt is nyomozás folyik ellene. Az ügyészség határozatával távollévő terheltté nyilvánította a gyanúsítottat, az eljárás a távollétében folytatódik majd” – tette hozzá a szóvivő.
A gyanúsított a kárpátaljai Beregszászról származik. A lap információi szerint a testvére bérelt ki neki a tarpai önkormányzattól a házi őrizet idejére egy ingatlant, amit nem hagyhatott el. Hetente kellett volna jelentkeznie a rendőrségen, de ő inkább megszökött. Nem kizárt, hogy az onnan mindössze 17 kilométerre lévő szülőfalujába menekült át, vagyis a háború sújtotta Ukrajnába. A lap úgy tudja, hogy a bűncselekmények idején a sportegyesület szomszédos településen lévő szálláshelyén dolgozott éjszakánként, ahol 42 ukrán, kárpátaljai gyermek felügyelete, kísérése is rá volt bízva.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!