Kiemelt hírek
25 milliót gyűjtöttek össze a pedofil igazgató egyik áldozatának pénteken
Gulyás Márton, a Partizán vezetője a Hősök terén a youtuberek és influenszerek péntek esti tüntetésén egy gyűjtést jelentett be. A bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának egyik áldozata jelenleg hajléktalan, az ő lakhatására gyűjtöttek 25 millió forintot.
Alig egy óra alatt összegyűlt az a 25 millió forint, amit Gulyás Márton felhívására az influenszerek péntek esti tüntetésén egy egykori bántalmazott, ma hajléktalanságban élő fiatal számára gyűjtöttek. „25 millió forint! Ez kell ahhoz, hogy egy egykori bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal életét megmentsük, és a lakhatását végre biztosítsuk” – így jelentette be a gyűjtést Gulyás Márton.
E célra hirdettek közös adománygyűjtést az „Odakint most szörnyek járnak” megmozdulás szervezői az Utcáról Lakásba Egyesülettel.
„Ez az alap nem képes megoldani az ellátórendszer kirívó hiányosságait, de felmutatja a társadalmi összefogást a döntéshozóknak, ezzel is ösztönözve őket: alkossanak olyan rendszert ami garantálja minden, az ellátórendszerből kikerülő fiatal biztos életkezdését!”
– áll a szervezet oldalán. Az alapból egy lakást terveznek venni, valamint „a lakhatása biztosítása mellett a társadalmi beilleszkedését segítő komplex szolgáltatást is finanszírozni fogunk az összegyűjtött pénzből” – írták.
Gulyás bejelentése szerint a cél az volt, hogy vasárnapig összejöjjön 25 millió forint, de – mint a Partizán Instagram-oldalán megosztott videóból kiderült – alig egy órával a gyűjtés indulása után már 27 millió forintnál tartottak. Gulyás szerint vasárnapig meglehet az 50 millió forint is, ami egyébként Pottyondy Edina tippje volt a gyűjtés aktuális állására.
Gulyás szerint vasárnapig meglehet az 50 millió forint is, ami egyébként Pottyondy Edina tippje volt a gyűjtés aktuális állására.
Az összegből egy szakellátásból kikerült fiatal tartós lakhatását már biztosan tudják biztosítani. Az adománygyűjtésnek viszont folytatják. A szervezők azt közölték: „minden egyes 25 millióval egy újabb bántalmazott fiatal biztos életkezdését és lakhatását fogjuk tudni biztosítani az Utcáról Lakásba Egyesület segítségével.”
Becslések szerint ötvenezren tüntettek péntek este a Hősök terén a gyermekvédelmi rendszerben áldozatul eső gyerekek mellett, rég látott tömeg gyűlt össze az influenszerek „Odakint most szörnyek járnak” elevezésű demonstrációjára, amelyet a Novák Katalin lemondását megelőző események elleni tiltakozás céljából hirdettek meg.
(Fotó: Budapest Közút)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!