Kiemelt hírek

Rendkívüli zsinat dönthet pénteken Balog Zoltánról

Published

on

Információink szerint rendkívüli zsinat dönthet Balog Zoltán sorsáról, amely érintheti a püspök által betöltött pozíciókat is.

Ahogyan azt korábban megírtuk, kedden egy esperes-gondnoki ülésen szavaztak bizalmat Balog Zoltánnak, ám akkor már tudni lehetett, hogy lesz még folytatása az ügynek.

Így is lett: úgy tudjuk,a keddi után csütörtökön is online értekezletet tartottak az egyház döntéshozói, ahol úgy döntöttek, hogy rendkívüli zsinatot hívnak össze a kegyelmi döntést követő botrány miatt. Már csak azért is így kellett tenniük, mert a református egyház legfőbb döntéshozói fóruma a zsinat.

Három tisztséget tölt be Balog Zoltán

A döntés ugyanakkor nem lesz egyszerű, Balog Zoltán ugyanis egyszerre három tisztséget is betölt az egyházon belül:  a Hold utcai református egyházközség lelkésze, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke, végül pedig a református zsinat elnöke is. Utóbbi értelemszerűen a magyarországi reformátusok legfőbb döntéshozó testülete.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi alelnöke közleményt adott ki, amelyet a Telexhez is eljuttatott, arra kérve a kegyelmi botrányban főszerepet játszó Balog Zoltán püspököt, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről. Ezt már szimpátiaszavazás során is kérte a püspöktől.

Fekete közleményéből kiderül, hogy szerdán ismét beszélt Baloggal, újfent arra kérve, hogy mondjon le zsinati elnöki tisztéről.

„Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni” – írja a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Ezt követően mértéktartást kért Balog döntéséig, majd reményét fejezte ki, a böjti időszak elősegíti mindenkinek a „személyes és közegyházi önvizsgálatot”.

Mint arról beszámoltunk, összeült a magyarországi református egyház esperesi-gondnoki testülete, amelyen a tisztségviselők négyötöde vett részt. A tanácskozás egy titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlévők 86 százaléka Balog Zoltánt bizalmáról biztosította, így a korábbi várakozások ellenére nem mondott le a Magyarországi Református Egyház Zsinat elnöki posztjáról.

Balog videóposztban közölte, hogy tudatában van annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, De – mint közli –, „egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyik testülete sem foglalkozott, és nem is foglalkozik” – fogalmazott Balog Zoltán. Elmondta továbbá: kötelességének tartja egyháza nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra. Kiemelte, hogy jó kapcsolatban van Novák Katalinnal, és tagja a köztársasági elnök tanácsadó testületének.

Balog ezután elmondta, 2016-ban minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök által aláírva.

„Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be és nem is terjesztettem fel” – hangsúlyozta.

„Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon” – ismerte be.

„Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.

„Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg” – mondta.

(Kiemelt kép: Balog Zoltán Facebook-oldala)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version