Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Tanárokat tartott fogva egy budai gimnázium diákja

Létrehozva:

Az iskolába járó egyik 19 éves diák korábban arról beszélt a társaival, hogy kit lőne le, ha lenne fegyvere.

Rendőrt kellett hívni az egyik budai középiskolába február elsején, mert az egyik diák percekig nem engedte ki az igazgatót és két másik tanárt a tanári szobából, közölte a rendőrség. A 19 éves diákot eredetileg megbeszélésre hívták be a tanáriba.

A rendőrség úgy ítélte meg, hogy túszejtés nem történt, de személyi szabadság megsértése miatt folyamatban van nyomozás a XII. kerületi középiskolában történtek ügyében – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.  Az MTI beszámolója szerint Csécsi Soma azt mondta, február 1-jén az egyik diák megbeszélést kezdeményezett az osztályfőnökével az iskola tanári szobájában, ám a beszélgetés végén percekig nem engedte távozni a pedagógust a helyiségből. A 19 éves fiatalt a helyszínről előállították és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt hallgatták ki, mondta.

Csécsi Soma tájékoztatása szerint a diák a kihallgatáson elmondta, a megbeszélést azért kezdeményezte a tanárral, hogy tisztázzon egy korábbi félreértést.

Hónapokkal korábban ugyanis egy óraközi szünetben az egyik osztálytársa azt kérdezte a fiútól, hogy mit tenne, ha lenne egy lőszere. Erre ő megnevezte az egyik osztálytársát, hogy őt lőné le.

Arra a kérdésre pedig, hogy mit tenne, ha három lőszere lenne, két másik osztálytársat is megnevezett a diák, illetve azt is mondta, belelőne a radiátorba, „hogy felrobbanjon az egész iskola” – ismertette a szóvivő a diák korábbi állításait. Hozzátette: a nyomozás során tanúként kihallgatott diákok, akik a beszélgetés fültanúi volt, azt mondták, nem ijedtek meg a hallottakról, nem keltette bennük „fenyegetettség érzetét” társuk kijelentése.

A szóvivő hangsúlyozta, a nyomozás keretében a fiatalnál kutatást is tartottak, ahol lőfegyvert, lőszert nem találtak a nyomozók, azonban adathordozókat foglaltak le. Szakértők bevonásával jelenleg is vizsgálják, hogy más vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósulhatott-e – fűzte hozzá Csécsi Soma.

(Képünk illusztráció / Pexels)

Legnépszerűbb cikkeink