Kiemelt hírek

Karsai Dániel szerint Novák Katalin lemondása alkotmányellenes

Published

on

Karsai Dániel szerint alkotmányellenes, hogy országgyűlési elfogadó nyilatkozathoz kötik a köztársasági elnök lemondását.

Novák Katalin lemondása alkotmányellenes. Pontosabban, a lemondás országgyűlési elfogadó nyilatkozathoz kötése. Még akkor is, ha az Országgyűlés véglegesen nem tudja megakadályozni az elnöki lemondást – írta Facebook-oldalán dr. Karsai Dániel.

„Az Alaptörvény értelmében az elnöki megbízatás megszűnik az elnök lemondásával. Pont. Ehhez képest a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata kell. Az Országgyűlés 15 napon belül döntése megfontolására kérheti az elnököt. Ha a köztársasági elnök hajthatatlan, az Országgyűlésnek a lemondását tudomásul kell vennie. A jogállási törvény egyértelműen módosítja az Alaptörvényt. Márpedig Alaptörvényt sem feles többséggel, sem törvénnyel nem lehet módosítani. Ebben az esetben viszont

egyértelműen bújtatott Alaptörvény-módosítás történt, ami alkotmányellenes.

A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ezt a szabályt nem lehet megsemmisíttetni az Alkotmánybírósággal” – írja a jogász. Hozzátéve, hogy van mód az alkotmányellenes helyzet orvoslására. Szerinte:

az Országgyűlésnek mindenfajta vita nélkül egyből el kell fogadnia Novák Katalin lemondását. Majd a lehető legkorábbi időpontban törölni a jogállási törvényből az Alaptörvénybe ütköző szabályozást.

Karsai Dániel korábban arról is írt, hogy az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés. Mint kifejtette: „A közvetlen választás óriási legitimációt ad az érintett közjogi méltóságnak. Jelenleg a végrehajtó hatalomban senkit nem választunk meg közvetlenül. Sem a miniszterelnököt, sem a minisztereket, sem mást. A köztársasági elnök ilyen megválasztásához alapvetően át kellene írni Magyarország közjogi berendezkedését és az állam tényleges fejévé kellene tenni az államfőt a miniszterelnök helyett. Ha ez elmarad, a köztársasági elnök jelentős, de nem túlzottan erős hatáskörei és legitimációja között hatalmas szakadék keletkezik.”

Mint arról beszámoltunk a Demokratikus Koalíció tűzte zászlajára a közvetlen elnökválasztást Novák Katalin lemondása után. Aláírásgyűjtést és tüntetést is bejelentett ugyanis Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A vita azután lángolt fel, hogy Novák Katalin a köztévé műsorában jelentette be a távozását, miután az utóbbi napokban már a jobboldalon is egyre többen határolódtak el személyétől.

(Kiemelt képünkön Karsai Dániel alkotmányjogász. Fotó: Karsai Dániel nyilvános blogja a Facebookon.)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version