Kiemelt hírek

Hétfőtől negyven napos lezárást kap az Árpád híd

Published

on

Felújítás miatt hétfő reggel 9 órakor egy sávot lezárnak az Árpád híd Pest felé vezető oldalán, a margitszigeti lehajtó utáni szakaszon; a munkálatok várhatóan negyven napon át tartanak – közölte a Budapest Közút Zrt. az MTI-vel.

A Közút tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozást a dilatációcserével kapcsolatos munkálatok miatt vezetik be az Árpád hídon. Azt is közölték, hogy a közúti forgalom napközben két sávon haladhat, óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett. Este 10 és reggel 5 óra között a híd Pest felé vezető oldalán további egy sávot lezárnak a margitszigeti lehajtó után.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a korlátozás idején is a megszokott rend szerint közlekednek – áll a közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy a Budapest Közút megbízásából több helyszínen zajlottak dilatációjavítások és hídszigetelési munkálatok tavaly ősszel a fővárosban, például az Erzsébet híd pesti és budai hídfőjénél, valamint a Kacsóh Pongrác úti és a Hungária körúti felüljárón is.

A méretei miatt az Árpád hídé lehet a legnagyobb hídfelújítási munka Budapesten

A Budapest Közút a jogszabályi előírásoknak megfelelően – a baleset, árvíz, földrengés vagy bejelentés alapján végzett rendkívüli vizsgálatok mellett – fél évente felülvizsgálja a hidak minden szerkezeti elemét. Az ennél is átfogóbb, úgynevezett fővizsgálatokat tízévente, pályázaton kiválasztott független szakértők végzik, akik részletes, minden szerkezeti elemre kiterjedő műszeres és laboratóriumi vizsgálatokkal mérik fel a hidak állapotát-

Az Árpád híd villamospályáját tartó szerkezet 1950-ben, a közúti forgalmat lebonyolító szerkezet 1980-84 között épült. A vasbeton járdalemezeket 2003-ban acéllemezre cserélték, azóta többször dilatációkat is cseréltek. A Margit szigetre vezető egyenes lehajtót 2015-ben újították fel. A híd legrosszabb állapotú eleme a margitszigeti vasbeton műtárgy, amit 1950-es elkészülte óta nem újítottak fel.

A hídon az acélszerkezetek korróziós állapota rohamosan romlik.

(Kiemelt képünk: Az Árpád-híd és Óbuda látképe télen. Fotó: Dimény András)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version