Kiemelt hírek

Lemondott Novák Katalin

Published

on

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A politikus a köztévé műsorában jelentette be a távozását, miután az utóbbi napokban már a jobboldalon is egyre többen határolódtak el személyétől.

„Azért vállaltam a köztársasági elnöki feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, hiszek a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben. Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, ami sokakban visszatetszést keltett, érthető, hogy magyarázatot várnak tőlem. (…) „Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk” – mondta Novák Katalin.

Hozzátette: magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.

„Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.”

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, váratlanul hazaindult Katarból Novák Katalin. A köztársasági elnök szombat délután vissza is ért a Sándor-palotába.

Novák a hét közepén utazott a Közel-Keletre. Az MTI pénteki híre szerint elvileg vasárnapig tartana a programja, sőt, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lett volna tárgyalása.

(Fotó: Merész Márton)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version