Kiemelt hírek

Fagyni fog

Published

on

A várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig.

A balti térség felett ciklon örvénylik, amelynek melegfrontja délkeleti irányba a Kaukázusig húzódik. E mentén borult az ég, és több helyen havazik. A ciklon hidegfrontja Németországon és Dél-Anglián át húzódik, illetve összekapcsolódik az Atlanti-óceán felett található – Karlottára keresztelt – légörvény melegfrontjával. Errefelé enyhébb az idő az óceán felől érkező légtömeg miatt, és eső a jellemző. A legtöbb csapadék a Benelux-államok területén és a Brit-szigetek déli felén esik, több helyen mérnek 20 mm feletti mennyiséget.

A fent említett frontzóna csütörtök estig kissé közelebb kerül a Kárpát-medencéhez, felhőzete részben felette is lesz, de csak kevés helyen okoz csapadékot.

Szerdán fátyolfelhős idő várható, majd estétől észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és főként az északi harmadban néhol szemerkélhet az eső is. Csütörtök délelőtt szakadozik, csökken a felhőzet, majd a nap második felében már száraz, döntően napos, fátyolfelhős időre számíthatunk. Ugyanakkor északon helyenként maradhatnak erősen felhős körzetek. A délnyugati szél nagy területen élénk, szerdán főként az északkeleti harmadban, míg csütörtökön a Dél-Dunántúlon lehet erős.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható. Gyenge fagy kevés helyen, leginkább a szélcsendes Nyugat-Dunántúlon lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 12 és 18 fok között várható, de a tartósabban felhős, szélvédett északkeleti tájakon 10 fok körüli értéket is mérhetnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Sebastian Willnow / DPA / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version