Kiemelt hírek

A Ferrarihoz igazol Lewis Hamilton

Published

on

Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.

„Csodálatos tizenegy év ez a csapattal, büszke vagyok mindarra, amit közösen elértünk. A Mercedes 13 éves korom óta az életem része, a hely, ahol felnőttem, így arról határozni, hogy elhagyom, a legnehezebb döntések közé tartozik, amelyeket valaha meg kellett hoznom. Ugyanakkor ez a megfelelő idő, hogy megtegyem ezt a lépést és izgatottan várom az új kihívásokat” – idézte a Mercedes honlapja csütörtökön a hétszeres világbajnok Hamiltont, aki megígérte: mindent megtesz, hogy utolsó közös évükben igazán emlékezetes teljesítményt nyújtson. A Ferrari ugyancsak csütörtökön számolt be weboldalán egymondatos közleményében, hogy Hamiltont 2025-től többéves szerződés köti az istállóhoz.

A Mercedes tavaly augusztusban hosszabbította meg a 39 éves Hamilton és a másik pilóta, a szintén brit George Russell szerződését 2025-ig.

Az Index korábbi tudósítása szerint a Mercedesnél mindenkit berendeltek egy nagy értekezletre csütörtökön, a megjelenés kötelező a munkavállalóknak. Brit sajtóértesülések szerint Toto Wolff csapatfőnök és James Allison technikai igazgató azon a meetingen jelenthetik be, hogy Hamilton 2024 végén távozik a gárdától.

Hamilton már tavaly is elégedetlen volt

Mint írják: Hamilton sokszor hangot adott az elégedetlenségének tavaly, a 2023-as szezon kezdetén konkrétan azt mondta, hogy a Mercedes „rossz úton jár” az új koncepciójával.

A brit ezzel együtt is a harmadik helyen végzett a pilóták pontversenyében a Red Bull párosa, Max Verstappen és Sergio Pérez mögött.

Hamilton a hét világbajnoki címéből hatot a Mercedesszel nyert, az első címét a McLarennel zsebelte be, még 2008-ban.

A Ferrari érdeklődéséről szóló spekulációkról 2019-ben Hamilton azt mondta, „okos és bölcs” dolog lenne a részéről, hogy alaposan megfontolja a következő lépését, de akkor még azt hangsúlyozta, soha nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a Mercedest.

(Fotó: Joe Klamar / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version