Kiemelt hírek

Tűz volt Ferihegyen

Published

on

Tűz ütött ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljában.

Tűz ütött ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljában – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a Burger King gyorsétteremben gyulladt ki valami. Budapest Airport Kommunikációs Osztálya azt közölte, hogy „technikai probléma miatt a délután folyamán füst keletkezett a terminálépületben, ezért a 2B terminál check-in csarnokát, valamint a SkyCourt galériaszintjét a Budapest Airport átmenetileg kiürítette. Személyi sérülés nem történt. Az RTL úgy tudja, hogy a a tetőszerkezetnél is füst volt.

Nem kellett járatot törölni a tűz miatt

A repülőtér-üzemeltető munkatársai folyamatosan tájékoztatják az utasokat helyszíni koordináció és hangosbemondás útján, valamint a repülőtér weboldalán. Kiemelték továbbá, hogy a repülőtér közúti megközelítése zavartalan.

Járattörlés nem történt, de a Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan figyeljék az utastájékoztatást, mert egyes járatok esetében minimális késés előfordulhat. Még mindig olvasható az utastájékoztató a a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.

A tűzoltók megszüntették a füst forrását így az utasfolyamatok (az utasbiztonsági ellenőrzés és a check-in folyamatok) teljes mértékben helyreálltak az érintett területeken”.

(Kiemelt képünkön: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér . Fotó: Budapest Airport Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version