Magyarország

Egyenlő jogokat adnának a szivárványcsaládoknak

Published

on

Az egykori ellenzéki összefogás pártjainak többsége, valamint a Kétfarkú Kutyapárt egyenlő jogokat adna a szivárványcsaládoknak. Még a Jobbik is beleállna abba, hogy az egészségügyben ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a kisgyerekes meleg párokat.

Egyenlő jogokat adna a szivárványcsaládoknak az egykori ellenzéki összefogás pártjainak többsége és a Kétfarkú Kutya Párt. A Jobbik csak azt támogatná, hogy az egészségügyben ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a kisgyerekes meleg párokat. A kormányt és a pártokat az rtl.hu azután kérdezte meg erről, hogy a népszámlálás adataiból kiderült: egy közepes méretű városban él annyi kisgyerek, mint ahányat azonos nemű szülők nevelnek, a jogszabályok miatt azonban ügyintézésnél, külföldi utazásnál, öröklésnél vagy akár a gyerekek gyógykezelésénél is gondjaik lehetnek.

népszámlálás eredményeit 2023 elején kezdték közzétenni, tavaly őszre pedig a családokra vonatkozó adatokat is feldolgozták. A szivárványcsaládokra vonatkozó hivatalos számokat a KSH nem kommunikálta, az rtl.hu kérésére azonban több részletben kiadták azokat.

Kiderült: a szivárványcsaládok száma több mint háromszorosára nőtt a 2016-os mikrocenzus óta,

amikor összesen 681 kisgyereket nevelő azonos nemű párt írtak össze, szemben a jelenlegi 2183-mal. A statisztikákban ráadásul a szivárványcsaládok tényleges számának csak egy része jelenik meg, az adatokból ugyanis az egyedülálló meleg szülők és azok a párok is kimaradnak, akik valamiért nem vállalták fel a kapcsolatukat. A hivatalos statisztikák alapján 4125 kisgyereket nevelnek azonos nemű párok.

A szivárványcsaládokban nevelkedő gyerekeket hátrány éri

Az érintett családok olyan kiskorúakat nevelnek, akinek örökbefogadására az életkora, származása, egészségi állapota vagy ezek kombinációja miatt egyetlen házaspár sem volt hajlandó.

Az érintett párok ugyanis hiába nevelnek vagy akár vállalnak közösen gyereket, a törvények csak az egyik, a biológiai vagy az örökbefogadó szülőt ismerik el szülőnek, a másik jogilag nem számít annak. Ez ügyintézésnél, külföldi utazásnál, a kapcsolat megromlása esetén, öröklésnél, vagy akár a gyerek gyógykezelése esetén is gondokat okozhat

– mutat rá a lap. Az RTL a legutóbbi kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a számok ismeretében az érintett gyerekek érdekében terveznek-e törvénymódosítást.

„Nem tartunk szükségesnek változtatást. Természetesen sosem zárjuk ki, hogy lehetnek jó ötletek, de az az irány, ahonnan ön kérdez, ott én nem látok jó ötletet” – válaszolta Gulyás, előrevetítve, hogy a szivárványcsaládokban nevelkedő gyerekek a jövőben sem kaphatnak azonos jogokat a hetero szülők által nevelt nevelkedő társaikkal. A szivárványcsaládban élő gyerekek szerinte nem a jogszabályok miatt kerülnek joghátrányba. „Nyilvánvalóan az a gyerek joghátrányt szenved el, akinek nem egy édesanyja és édesapja van. Úgyhogy ezt leginkább azzal tudjuk enyhíteni, ha ezt tudjuk garantálni” – jelentette ki.

Gulyás Gergely azzal is érvelt, hogy a szivárványcsaládban élő gyerekek egy része az egyik szülő korábbi, heteroszexuális kapcsolatából származik, a bíróság pedig az esetükben dönthet úgy, hogy a szülők közös felügyeleti joga megmarad, vagyis az ő meglátása szerint ezeket a gyerekeket végső soron nem éri joghátrány. Azt, hogy ez pontosan hány gyereket érint, nem tudni, de a szivárványcsaládban élő gyerekeknek csak egy része származik valamelyik szülő korábbi kapcsolatából. Az érintett gyerekeknek hiába van jogilag két szülője, ha a mindennapokban azonos nemű szülők nevelik őket. Sok szivárványcsaládban a szülők ráadásul együtt vállalnak gyereket, és születésétől fogva közösen nevelik – vagyis a gyerek nem valamelyikük korábbi kapcsolatból érkezik.

Az ellenzéki pártok szerint minden gyereket azonos jogok illetnek meg

Az rtl.hu kérdésére az ellenzéki pártok többsége egyetértett abban, hogy minden kisgyerekes családnak azonos jogokat kellene adni – tekintet nélkül a szülők szexuális orientációjára.

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy egy napon minden magyar embernek és gyermeknek meglegyenek az azonos lehetőségei és jogai az egészségügy, a családalapítás, az oktatás, a gazdaság, az öröklés, a sport, a lakhatás és egyéb területen” – írta a Sokszínű Magyarországért képviselőcsoport, ami a 2022-es választás után alakult a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd szakpolitikusaiból. A munkacsoportnál úgy látják, a kormány folyamatos negatív kampányt folytat az LMBTQ közösség ellen, és homofób törvényeket hoz, ami nehezíti az érintettek helyzetét, és csökkenti annak esélyét, hogy az örökbefogadásra váró gyerekek családba kerülhessenek.

A közös parlamenti munkacsoportból a Jobbik kimaradt, és a válaszuk alapján a szivárványcsaládok ügyében inkább a kormánypártokkal értenek egyet. „A Jobbik-Konzervatívok a kérdést illetően a konzervatív álláspontot képviseli” – közölték az rtl.hu megkeresésére, azt azonban a visszakérdezésünk után sem árulták el pontosan, ez a gyakorlatban mit jelent. A jobboldali ellenzéki párt egyedül azzal kapcsolatban tűnt megengedőnek, hogy a szivárványcsaládokat az egészségügyben ne érhesse hátrányos megkülönböztetés, vagyis hogy ne történhessen meg, hogy az a szülő, akinek nincsenek szülői jogai, a közösen nevelt kiskorú kezelésébe nem szólhat bele, vagy hogy nem engedik be a gyerek kórházi ágya mellé, vagy az állapotáról nem adnak neki tájékoztatást.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Szivárványcsaládokért Alapítvány – Facebook)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version