Kiemelt hírek
Megszorítások és újabb infláció várható a szakemberek szerint
A jegybank korábbi elnöke úgy véli, az infláció emelkedhet és már az év közepén megszorításokat vezethet be a kormány, csak máshogy fogják nevezni.
Nem múlt el az infláció visszatérésének veszélye – erről beszéltek az ATV-nek nyilatkozó közgazdászok. „2023-ban a magyar emberek bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni” – ezt mondta Otbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a nagyon nehéz tavalyi év után, 2024-ben a gazdasági növekedés tekintetében szép jövő előtt állunk.
„Én úgy látom, hogy az infláció visszaemelkedésének veszélye Magyarországon minimális, én ezért inkább azt tartom kérdésesnek, hogy az elgondolt ütemben tudjuk-e növelni a gazdaság teljesítményét, és a jegybank képes lesz-e a maga által elgondolt ütemben csökkenteni a kamatokat”– tette hozzá Orbán Viktor korábban. Bod Péter Ákos nem ennyire optimista, úgy látja, az inflációs veszély egyáltalán nem múlt el, és mivel a forint külső-belső folyamatok miatt törékeny, ráadásul a költségvetés sincsen rendben, ezért a magasan tartott kamat a jegybank szükséges védekezési eszköze kell legyen.
„Politikai állítás van, ami a választásokig ki fog tartani, de elég valószínűnek tartom, hogy az inflációs helyzet és a költségvetési helyzet további esetleges romlása miatt az év derekán megint be kell avatkozni a költségvetésbe. Amit most a miniszterelnök mondott, az egy évnyitó, kicsit optimista és a felelősséget máshová pakoló beszéd, de nem hiszem, hogy ez fogja meghatározni az egész éves gazdaságpolitikát” – hangsúlyozta a jegybank korábbi elnöke. Szerinte
megszorításra is lehet számítani, de ezt nem így fogják hívni.
Róna Péter is megszólalt az ATV Híradójában, mint mondta, a 2023-as év bebizonyította, hogy uniós pénzek nélkül a magyar nemzetgazdaság nem életképes. Úgy látja, hogy a tavalyi év a gazdaság zsugorodását és a vásárlóerő-paritás drámai romlását hozta. „A gazdasági növekedést a magyar nemzetgazdaság jelenlegi állapotában csak az infláció visszatérésével tudja realizálni. Tehát, ha ilyen három-négy százalékos növekedésről beszélünk, amiről ő és Nagy Márton beszél, akkor 8-9 százalékos infláció borítékolható” – véli a közgazdász.
A gazdasági növekedés egyik pillére a vállalkozó szektor, amely a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint is nagyon nehéz éven van túl. A legfrissebb VOSZ Barométer szerint viszont a vállalkozások óvatosan optimisták. A legnagyobb kihívás ugyanakkor továbbra is az infláció féken tartása.
„A második, harmadik, vagy talán az első helyen is most már a megrendelések elmaradása, a kereslet elmaradása érzékelhető legnagyobb problémaként a vállalkozások körében, amelyre fontos reakció az infláció további csökkentése, hiszen ez a fogyasztást és a reálbéreket is növeli” – mondta Perlusz László. Azt is hozzátette, hogy a tartalékokkal rendelkező cégek száma visszaesett. Van olyan vállalkozás, amely csak egy-két hétig tartana ki, de olyan is van, ahol egyáltalán nincs forrás egy újabb válság túléléséhez.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója