Kiemelt hírek

Távozik a Telextől Dull Szabolcs

Published

on

Dull Szabolcs a Telex egyik alapítója, korábban főszerkesztője volt, aki az utóbbi hónapokban a lap szakmai igazgatójaként dolgozott. A hírt a közösségi oldalán jelentette be.

Távozik a Telextől Dull Szabolcs volt főszerkesztő, aki az utóbbi hónapokban a lap szakmai igazgatójaként dolgozott. A hírt ő maga jelentette be a Facebook-oldalán. „Egy történet vége: távozom a Telextől” – vezette be hosszú indoklását.

„Lemondtam a Telexben és a Telex Akadémián betöltött összes pozíciómról, illetve a telexes cégekben, a Van Másikban és a Ne hallgassunkban lévő igazgatósági tagságomról, és a Telex alapítvány alapítói jogait átadtam. A Telexben lévő tulajdonrészem, részvényeimet pedig a Telex visszaveszi”

– írta Dull, hozzátéve, sok álmatlan éjszakájába telt, amíg meghozta ezt a döntést.

„Már az Indexben azért küzdöttem, hogy legyen, maradjon Magyarországon egy olyan, nagy nyilvánosságot elérő újság, ahol szabadon lehet dolgozni, kérdezni, újságot írni, és ahol nem kell politikai csatározásokban részt venni. Amikor 2020 tavaszán egyértelművé vált számomra, hogy veszélyben az újságírói szabadságunk, veszélyben a szerkesztőségi szuverenitásunk, a leghangosabban jeleztem és jeleztük ezt a teljes csapattal. Minden nyomás, fenyegetés, zsarolás és ezek változatai ellenére kitartottam az elveim, elveink mellett, sosem vontam vissza a szavaimat, és az elbocsátásom után is biztos voltam abban, nem adhatjuk fel. Az eltávolításom után felmondó kollégák eltökéltségét látva biztos voltam abban, hogy létre is tudjuk hozni a saját újságunkat” – írja.

Mint ismert, Dullt az Index főszerkesztői pozíciójából menesztették 2020-ban. Akkor a szerkesztőség nagy része követte a szerkesztőt, és megalapították a Telexet. „A #nehallgassunk jegyében megtörtént az utóbbi évek, talán évtizedek legszebb médiatörténeti fordulata: megszületett a Telex, amely a kollégák eltökéltsége és rengeteg munkája, illetve a hatalmas olvasói szeretet és pénzügyi támogatás jóvoltából a legnagyobb álmokat dédelgethette. Hogy ez tényleg egy olyan politikai oldalaktól független lap lehet, amely kizárólag az olvasói érdeklődést szolgálva működhet, amely bármit megírhat, amely mindenkinek szól, és amely ki tud maradni az aktuális politikai harcokból. Az újság folyamatos növekedése is jelezte, hogy a magyar olvasóknak szükségük van egy ilyen lapra” – emlékszik vissza a történtekre Dull.

Hogy mi vezetett a döntéséhez, arról azt írja: „Sosem a pozíciókhoz ragaszkodtam, hanem a kezdeti közös céljaink megvalósításához. A cégvezetés és a lapvezetés tavaly nyári átrendezése után azt reméltem, ki tudunk alakítani egy olyan új működést, amelyben mindenki megtalálja a helyét, és amelyben mindenki a tudása legjavát hozzáteheti a Telex fejlődéséhez. Félév után be kellett látnom, hogy nem sikerült maradéktalanul. Be kellett látnom mostanra, hogy bár a Telex csodálatos történet, ezt a Telexet már egyre kevésbé éreztem magaménak, és olyan történetnek, amelynek részese lehetek.”

A Telex közleményben reagált Dull Szabolcs távozására

A Telex közleményt adott ki a volt főszerkesztő távozásával kapcsolatban.

„A Telex születésének egyik fontos momentuma volt, hogy Szabolcsot az előző munkahelyünkről, az Indextől eltávolították, miután nem volt hajlandó asszisztálni kormányközeli, kétes hírnevű és szándékú figurák ötleteihez. Távozása után mondott fel lényegében az egész stáb. Akkor azt mondta, «ne hallgassunk!», és ennek a jegyében jött létre nem sokkal később a Telex” – méltatta az írás Dullt, amely szerint az ő kezdeményezésére nyáron a főszerkesztői-igazgatói posztot szétválasztották, és új főszerkesztőt választottak Német Tamás személyében.

„Szabolcs azóta a Telex igazgatóságában, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként dolgozott, de az újraformált és kibővült csapatban nem találtuk meg a helyét, emiatt távozik most tőlünk” – indokolták és sok sikert kívánva Szabolcsnak, „bármit is csinál majd a jövőben”.

(Kiemelt képünk forrása: Dull Szabolcs Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version