Kiemelt hírek

Már májusban elfogadhatja a parlament az európai minimálbér törvényt

Published

on

A kormány ‘24-es tavaszi parlamenti jogalkotási programjában szerepel az uniós minimálbérről szóló törvény májusi, de a 2025-ös költségvetés júniusi megszavazása is – tudta meg az atv.hu.

Mint írják: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta Kövér László házelnöknek a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját, melyben 18 törvényjavaslat/módosítás szerepel.

A Semjén-javaslatban szerepel a vízközműszolgáltatásról szóló törvénymódosítás, valamint az igazságügyi tárgyú törvénymódosítások, vagy például a külföldi bizonyítványok és oklevelek hazai elismerése mellett a 2025-ös központi költségvetés elfogadása is a tavaszi ülésszakban, a program 16. pontjában – eszerint a javaslatot a pénzügyminiszter áprilisban nyújtja be, a parlament pedig júniusban szavazhatja meg.

Ez az eddigi gyakorlatnál is korábbi elfogadást jelenthet, az előző években jellemzően júliusban szavazott az Országgyűlés a következő évi büdzséről (amit aztán többször is módosítottak). Most idén június 9-én két választás is lesz, az Európai Parlamenti és az önkormányzati, nyilván ezért a valamivel korábbi törvényalkotási ütemterv a költségvetési zárószavazásról.

Érdekesség, hogy a Semjén-javaslat 6. pontjában ott van az Európai Uniós minimálbérről szóló törvényjavaslat is, ezt a kormány jogalkotási programja szerint Nagy Márton tárcája nyújtja be áprilisban, a parlament pedig májusban szavazhatja meg.

„A szabályozás célja az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2041 Irányelvvátültetése” – szól a tervezett szabályozás ismertetése a kormány jogalkotási programjában.

(Kiemelt kép: az új magyar kormány tagjai 2022. május 24-én leteszik esküjüket az Országgyűlésben. Az ellenzék nagy része kivonult. Fotó: KISBENEDEK Attila / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version