Nagyvilág

Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok

Published

on

2001. szeptember 11-én az al-Káida terrorszervezet összehangolt merényletsorozatot követett el az Egyesült Államok ellen.

A 2001. szeptember 11-e  reggelén 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott.

Ezt követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott a környéken. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőgépek egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat.

A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt.

Csaknem tíz évvel később Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy amerikai katonák egy tűzharc során megölték Oszáma bin Ládent, a támadások kitervelőjét.

(Wikipédia)

(Fotó: New York-i tűzoltók sétálnak a Ground Zero néven ismert terület közelében az ikertornyok összeomlása után, 2001. szeptember 11-én.
Fotó: Anthony Correia / Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version