Kiemelt hírek

Kozák Luca elődöntős az atlétikai világbajnokságon

Published

on

Az előfutamban Kendra Harrison volt a leggyorsabb, az olimpiai ezüstérmes amerikai 12.24 mp-cel minden idők negyedik legjobb eredményét érte el.

Kozák Luca továbbjutott, Kerekes Gréta és Tóth Anna kiesett 100 m gáton kedden a budapesti atlétikai világbajnokságon.

A férfi kalapácsvetés mellett ez a szám volt az, amelyben a maximális számú három magyar versenyző indult. Közülük Kerekes Gréta mutatkozott be elsőként, aki az első futamban kapott helyet. Az öt előfutamból az első négy helyezettek mellett a további négy legjobb idő tulajdonosa folytathatja szereplését a szerdai elődöntőben.

A 2019-es Európa Játékokon harmadik Kerekes idén érte el 12.92 másodperces egyéni csúcsát, amely azonban a leggyengébb volt futamában. A debreceni sprinternek egy vetélytársát sikerült megelőznie, 13.09-cel hetedikként ért célba, így kiesett.

Kerekes után következett az Eb-ezüstérmes Kozák Luca, aki egyértelműen a továbbjutás reményében állt rajthoz. Futamában kapott helyet a dohai világbajnok amerikai Nia Ali és a lengyel Pia Skrzyszowska, aki tavaly Kozák előtt szerezte meg Münchenben az Eb-aranyat. A két esélyes, valamint Kozák és a dél-afrikai Marione Fourie féltávtól ellépett a többiektől, innentől nem volt kérdés, hogy ők jutnak tovább helyezéssel.

Kozák negyedikként 12.71 mp-cel, idei legjobbjával biztosította helyét az elődöntőben. Mindössze két századdal maradt el országos csúcsától és a 15. helyen került a 24 közé.

Az U20-as vb-n és az idei U23-as Eb-n egyformán bronzérmes Tóth Anna számára a megmérettetés volt a cél az elit vb-mezőnyben. A 19 éves tehetség nem kapta el a legjobban a rajtot, de a táv felétől jól jött fel, és három ellenfelét is maga mögé utasította, 12.95 mp-es idejével pedig mehetett a Q szobába, ahol az idővel továbbjutásra esélyesek várakoznak. A következő futamban azonban eldőlt, hogy búcsúzott.

Az előfutamban Kendra Harrison volt a leggyorsabb, az olimpiai ezüstérmes amerikai 12.24 mp-cel minden idők negyedik legjobb eredményét érte el. Biztosan, 12.48-cal nyerte futamát Tobi Amusan is. A nigériai világcsúcstartó (12.12) vb-indulása sokáig kérdéses volt, mivel három doppingellenőrzést is kihagyott, de végül felmentették.

(Kiemelt képünkön a brazil Caroline De Melo Tomaz, a szlovák Forster Viktória, Kozák Luca és az amerikia Nia Ali (b-j) a női 100 méteres gátfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version