Nagyvilág

Annyira részeg volt két amerikai turista, hogy nem találtak ki az Eiffel-toronyból

Published

on

Az Eiffel-toronyban töltötte az éjszakát két elázott amerikai turista, akik oly részegek voltak, hogy nem találták a kijáratot.

Az Eiffel-toronyban éjszakázott vasárnapról hétfőre virradóan két amerikai turista, miután nem találtak le onnan, írja a 24.hu.

A BBC a rendőrségre hivatkozva azt írja, hogy hétfőn hajnalban biztonsági őrök találtak rájuk, mindketten aludtak. A turisták 22 óra 40 perc körül vásároltak belépőjegyet a toronyba, majd miután már fentről elindultak lefele, átmásztak a biztonsági korlátokon. Végül az Eiffel-torony második és harmadik emelete között egy olyan területen kerültek elő, ami le van zárva a látogatók előtt.

A párizsi ügyészség tájékoztatása szerint olyan részegek voltak, hogy elakadtak útközben.

Végül a tűzoltók speciális egységét kellett a helyszínre riasztani, hogy kimentsék a turistákat a toronyból. Emiatt másnap a nyitást is el kellett valamivel halasztania az üzemeltetőknek. Veszélyt nem jelentettek a részeg turisták, de kihallgatták őket.

Szombaton kétszer is ki kellett egyébként üríteni az Eiffel-tornyot bombariadó miatt, de mindkét esetben hamis riasztás történt.

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version