Magyarország
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
Szikora Róbert zenész felháborodott Alice Cooper magyarországi koncertjén, ami szerinte felveti, ma is olyan cenzúrára lenne szükség, mint a Kádár-korban.
Alice Cooper rokczenész dalszövegei Szikora Róbert szerint „sátánisták”, és Magyarországon be kellene őket tiltatni. A zenész és az R-GO frontembere ezt annak kapcsán mondta el a Ripost bulvárlapnak, hogy Cooper magyarországi fellépése felháborította őt, hangsúlyozta, az ilyen koncertek szerinten nem férnek bele a keresztény értékrendbe.
„Szellemi fertőzést hoznak hazánkba, most ez a lény lesz a szellemi fertőzés gócpontja, vagyis a koncert. A fiatal kamaszok, akik roppant fogékonyak, elhiszik nekik, hogy az a jó, amit ők képviselnek” – mondta.
Szikora szerint az eset felveti, szigorúbb zenei cenzúrára lenne szükség ismét Magyarországon. Szerinte a fiatalkorában működő Országos Rendezvényiroda (ORI), amely a Kádár-korban „átnézte a dalok szövegeit” ma is jó példa lehetne:
„Ezt is be kellene tiltani, mint ahogy kellett volna annak a másiknak is a koncertjét, aki miatt még misét is hirdettem a Mátyás templomban! Végtelen károsak ezek. Ha nem lennék keresztény, akkor tudnék vele mit csinálni!”
A Szikora megszólalását is tartalmazó cikket a Ripost később eltávolította oldaláról, de a Google megőrizte annak eredeti verzióját.
(Kiemelt kép: Szikora Róbert. Fotó: Schumy Csaba – dfp.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója