Magyarország
A kormány döntött a rezsicsökkentésről
Gulyás Gergely a kormány legfrissebb döntéseiről adott tájékoztatást.
A kormányülésen az energetika került első helyre. Jó hír, hogy az idei költségvetésnek köszönhetően a lakossági rezsicsökkentést továbbra is fenn tudják tartani. Ebben nem történik változás, reményeik szerint nem csak az év végéig, de szándékaik szerint a továbbiakban is tartani kívánja a kormány.
A kis- és közepes vállalkozások a korábbi szabályok szerint az egyetemleges szolgáltatásba tartozó vállalatok, egyházak, kisebb és önkormányzatok, egyházak amennyiben nem kötöttek egyéb szerződést, az eddigi fizetési kategóriában maradnak.
Ezzel a kormány a jelenlegi piaci ár értelmében 14 000 ügyfélnek kíván segíteni. A veszteségeket az MVM lesz kénytelen viselni. Ez 19-20 milliárdos összeget jelent – közölte Gulyás Gergely. Hozzátette, hogy miután az önkormányzatok nem tudták kigazdálkodni az energiaár növekedést, ebben segít a kormány.
Üdvözlik továbbá azt az országgyűlési határozatot, amivel a békepártiságot fejezték ki. Ezen nem kíván változtatni a kormány. „Migránsokat nem fogadunk, de menekülteket igen” – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mindenkit, aki Ukrajnából menekül, befogadnak és biztosítják a szükséges ellátását. De a legfontosabb, hogy minél hamarabb béke és tűzszünet legyen.
A vízvezetékrendszer felújítását elengedhetetlennek tartják, átfogó felújítást tervez a kormány. A hálózati vízveszteség országosan 22 százalék, de van, ahol 60 százalék. Ilyen rossz állapotban vannak a vízvezetékek. Országos felújításra van szükség, arra adtunk felhatalmazást az energetikai miniszternek, hogy a felújítást és az egységes árrendszert kialakítsa. Lantos Csaba miniszter feladata lesz a vízvezetékrendszer felújítása, mind az egységes tarifák megállapítása.
(Fotó: Budapest, 2022. február 3. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. február 3-án. MTI/Bruzák Noémi)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója