Nagyvilág

Orlando Bloom Kijevben járt, Zelenszkijjel is találkozott

Published

on

A világhírű brit színész az UNICEF jószolgálati nagyköveteként látogatott Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is megbeszélést folytatott.

Bloom több családot és iskolát is meglátogatott a fővárosban, valamint ellátogatott a Kijev környéki kisebb falvakba is.

A Guardien beszámolója szerint a találkozón Bloom arról beszélt, hogy lenyűgözte az ukrán nép bátorsága és összetartása, az ukrán elnök pedig biztosította, hogy a kormány számára továbbra is prioritást élvez a gyerekek biztonsága. Kiemelte, hogy a nemzetközi szervezet mindent megtesz az ukrajnai háborúban árván maradt gyerekek gondozását biztosító infrastruktúra kialakításért – idézi a Telex.

Bloom a Harry Potter történet főgonoszára, Voldemiorra utalva csak úgy hivatkozott Putyinra, hogy „ő, akit nem nevezünk a nevén”.

A portál emlékeztet, hogy az UNICEF tavaly decemberben kiadott jelentésére, melyben az áll, hogy 1,5 millió ukrán gyereket fenyegethet a depresszió, a szorongás, a poszttraumás stressz és más mentális állapotok veszélye.

„A háború szabályai egyértelműek – a gyerekeket és a túlélésükhöz nélkülözhetetlen civil infrastruktúrát meg kell védeni” – írták a jelentésben.

(Kiemelt kép: Orlando Bloom találkozója Volodimir Zelenszkijjel. Fotó: Twitter)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version