Magyarország

Bencsik András szerint jó hír, hogy Ugandában kivégzéssel is lehet büntetni a homoszexualitást

Published

on

Bencsik András úgy véli, idővel a többi ország is követheti majd Uganda példáját.

Bencsik András a vasárnapi Sajtóklub műsorát színesítve egyszer csak azt mondta: van egy jó híre, „Ugandában a parlament egy LMBTQ-ellenes törvényt hozott, tehát a bubukat, ha összeházasodnak, kivégzik” – idézi a Demokrata főszerkesztőjét a 444.

Kontextus alapján a bubu a buzi HírTV kompatibilis verziója. Bencsik András így ecsetelte a hír pozitívumait: „Az amerikaik tombolnak. 100 százalékos egyetértéssel hozta meg ezt az ugandai parlament, amiben az a gyönyörű, hogy ez egy jelzés. Az egész világon az új kánon, az új vallás az a másságkultusz, az lmbtq. A bubuk az új szentek. És akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével. Ez egy üzenet, hogy Afrika nem csak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul. Mert Uganda csak egy ország, de ők voltak a legbátrabbak, vélhetőleg a többi is követi”.

Az azonos neműek közötti intim kapcsolat már eddig is illegális volt Ugandában, ahol akár életfogytiglani börtön is várhatott azokra, akikre rábizonyították „bűnösségüket”. Az ugandai parlament két képviselő kivételével március 21-én fogadta el a törvényjavaslatot, melynek értelmében büntetnék a homoszexualitás népszerűsítését és támogatását, „súlyos homoszexualitás” esetén pedig halálbüntetést is alkalmazhatnak majd. A jogszabály a beleegyezés nélkül vagy kényszer hatására, gyermekek, szellemi vagy fizikai fogyatékkal élők ellen sorozatosan elkövetett homoszexuális cselekményekre, illetve vérfertőzésre vonatkozik.

A jogszabályt már csak Uganda elnökének kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen a világ legszigorúbb, vallási okokra hivatkozó melegellenes törvénye. Erre jó esély van, ugyanis Yoweri Museveni deviánsnak tartja a melegeket.

(Kiemelt képünk: A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre érkező Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője nyilatkozik a sajtó munkatársainak a kötcsei Dobozy kúriánál 2021. szeptember 4-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version