Magyarország

Sorozatként folytatódik az egyik legnépszerűbb magyar filmsorozat

Published

on

Kolosi Péter azt is elárulta, hogy lehet, hogy az RTL kikapott az ősszel a TV2-től.

Kolosi Péter a Sorozatwiki című oldal podcastjében/podcastjában szerepelt (ki hogyan ejti), és többek között arról beszélt, hogyan lehet, hogy évtizedek után először az fordult elő, hogy a nézettségben a TV2 megverte az RTL-t az őszi tévés szezonban.

Kolosi Péter az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, így végső soron az ő döntése, hogy mi kerül képernyőre és mi nem. Ő azt mondta, azért maradhattak alul a TV2-vel szemben, mert kevesebb volt náluk az újdonság, illetve az újdonság, ami volt, azt az RTL Most streamingszolgáltatáson mutatták be, ami elszipkázta a nézőket a tévéadás elől. Betett ezen kívül a foci-vb is, amit Puskás-Dallos Peti ugyan bojkottált, de ezek szerint ő sem az RTL-t nézte helyette.

Hogy újra visszavegyék a vezető szerepet a TV2-től, a csatorna újdonságokkal készül. Ezek közül az egyikről már tudunk: az egyik éneklős tehetségkutatót lecserélik a másik éneklős tehetségkutatóra. Ezen kívül Kalamár Tamás, a Barátok közt producere is új napi sorozatot indít majd az RTL-en, de a legizgalmasabb bejelentést a következőképpen idézi a Média1 című oldal:

„sorozatváltozatot kap az egykori legendás Valami Amerika trilógia, amelyet Herendi Gábor készít majd. Az új produkció az RTL+ platformra érkezik majd, de Kolosi Péter nem árulta el, hogy mikorra várható, csak annyit mondott, hogy lesz összefüggés a régi és az új Valami Amerika között.”

Nem folytatódik viszont sem a Nagy Fehér Főnök, sem a Mestercukrász, sem pedig A Konyhafőnök VIP, de utóbbinak a nemcelebes változata visszatér még idén.

(Kiemelt kép: RTL.hu)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version