Magyarország

Már több mint kétszáz tanár bojkottálja az érettségit

Published

on

A Belügyminisztérium sajnálja és nem ért egyet a lépéssel.

„Sajnálatos, hogy egyet nem értésének kifejezési módját bárki, gyermekeink érettségi vizsgájának és továbbtanulásának veszélyeztetésében látja. Különösen elgondolkodtató, ha mindezt a pedagógus teszi” – reagált a Népszavának a Belügyminisztérium (BM) arra hírre, amely szerint számos középiskola tanára is úgy döntött, hogy nem vállal önkéntes érettségi elnöki, vizsgáztatói, szaktanári javítói feladatokat az idei emelt szintű érettségi során, ameddig a kormány nem foglalkozik érdemben a pedagógusok követeléseivel.

A BM közölte a lappal, hogy a tanárok bojkottja ellenére valamennyi érintett intézményben biztosítani fogja az érettségi megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges erőforrásokat. A tiltakozást a tatai Eötvös József Gimnázium 32 tanára indította el, kezdeményezésükhöz csatlakoztak az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a budapesti Veres Pálné Gimnázium, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium, négy szolnoki és egy tiszafüredi gimnázium tanárai is. A bojkottban több mint 200 pedagógus vesz részt.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint 2021 októbere óta folyamatos az egyeztetés a pedagógusokkal. „Csakhogy ezeken a találkozókon semmilyen érdemi előrelépés nem történt, a szakszervezetekkel ellentétben a kormány nem hajlandó kompromisszumokra sem” – reagált a BM nyilatkozatára Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője. Nagy Erzsébet szerint az érettségi bojkottja törvényes tiltakozási forma, mert a feladatokat megbízás alapján adják ki a pedagógusoknak, bárki mondhat rájuk nemet. Az ügyvivő hozzátette, hogy az érettségi bojkott erős lépés, amit nem szívesen tesznek meg a pedagógusok.

(Fotó: Nyíregyháza, 2013. május 8. Egy felügyelõ tanár a vizsgával kapcsolatos információkat ír a táblára az írásbeli történelem érettségi vizsgán a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban 2013. május 8-án. Reggel nyolc órakor történelembõl középszinten 1296 helyszínen 79 781 vizsgázó, emelt szinten 113 helyszínen 5753 diák kezdte meg az érettségi vizsgát. MTI Fotó: Balázs Attila)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version