Magyarország

Részvénytársasággá alakulhat budapesti Állatkert

Published

on

Új főigazgatói pályázat helyett inkább részvénytársasággá alakítanák a Fővárosi Állat- és Növénykertet.

Eredménytelenül zárult a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) főigazgatói posztjára még tavaly kiírt pályázat – írja a Népszava. Amint a lap értesült, a bíráló bizottság decemberben még időt kért, idén januári ülésén pedig meghallgatta az egyetlen érvényesnek nyilvánított pályázatot benyújtó jelöltet, akinek nevét – a pályázó kérésére – nem közölték.

„A több mint két órás ülésen meghallgatták a jelöltet, aki nagyon szép pályázatot rakott össze, amelyben részletesen bemutatta az állatkert múltját és részben a jelenét. A bíráló bizottság azonban hiányolta a stabil jövőképre, illetve a gazdasági alapok megerősítésére és fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. Ezek hiányában nem tartotta elég meggyőzőnek a pályázatot a bíráló testület. A szavazáson végül 2 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett nem támogatták a jelöltet. Az eljárás így eredménytelenül zárult, az erre vonatkozó előterjesztést szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés” – idézi a Népszava Bősz Anett kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettest, aki fontosnak tartotta hozzáfűzni, hogy a pályázót nem „valamiféle politikai áramlat” sodorta el.

A főpolgármester-helyettes ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy egy új pályázaton más eredményre jutnának ugyanazon feltételrendszer mellett, hiszen szűk szakmai körből meríthetnek csak.

Bősz Anett a helyzet feloldását abban látja, ha az állatkertet gazdasági társasággá alakítanák át, és a létesítményt anyagilag függetlenítenék a fővárosi önkormányzattól.

A fővárosi kabinet támogatta javaslatát, hogy mérjék fel a részvénytársassággá alakítás lehetőségeit. Az egyik legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban az „átalakítás pénzügyi vonzata”.

(Kiemelt képünk illusztráció. A Biodóm belülről 2019. december 17-én. Fotó: Pásztor Csaba)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version