Magyarország

Forrnak az indulatok a Semmelweis Egyetem rektorválasztása körül

Published

on

Kellermayer Miklós, a rektor, Merkely Béla kihívója eddig nem látott kampányt indított a rektorváltás érdekében, annak ellenére, hogy a Merkelyt is magába foglaló egyetemi alapítványi kuratórium további négy tagja fog végül dönteni az egyetem vezetéséről.

Továbbra is forrnak az indulatok a Semmelweis Egyetem rektorválasztása körül, miután Merkely Béla rektor és kihívója, Kellermayer Miklós orvoskari dékán egyre nyíltabb formában kritizálta tevékenységét Facebook-oldalán. A 444 összeállításából kiderült, hogy Kellermayer először egy nagy feltűnést keltő, indulását bejelentő videóban kritizálta élesen Merkely Béla tevékenységét:

„Elkezdtek fontosabbá válni a látványelemek, mint a valódi minőség. (…) És egyetemi közegben elfogadhatatlan, szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét, ami megroppantotta a Semmelweis Egyetem szellemi gerincét  ”

– mondta el ebben.

Azóta, január 16-án Kellermayer már egy fórumot is tartott, amelyre körlevélben invitálta meg az egyetem polgárait. Ezek után húsz perccel Merkely is fórumot hirdetett január 19-re, majd körlevelében úgy fogalmazott,

„Sajnálom, hogy a vetélytársam az egyéni ambícióit a Semmelweis Egyetem becsülete és érdeke elé helyezi. Lelke rajta.”

Kellermayer fórumán kedden több száz egyetemi hallgató vett részt, itt a rektorjelölt további, éles vádakat fogalmazott meg az egyetem vezetője ellen: „Hányszor fordult elő oktatóinkkal, kutatóinkkal, klinikusainkkal, hogy megalázott helyzetbe kerültek? Hányszor hangzott el a vezetőség szájából az, hogy: »Kirúgom! Eltiporlak! Eltaposlak!«?” – kérdezte meg a hallgatósága felé fordulva Kellermayer.

„(…) Egy elsőrangú vezető tisztában van azzal, hogy parancsolással, szigorral, megfélemlítéssel, erőszakkal nagyon sokat ki lehet hozni egy rendszerből, de jósággal és szeretettel mindig százszor annyit ” – mondta, majd úgy folytatta: „Tényleg, önök nem félnek? A helyemben félnének? (…) Tetteinknek nem a félelmet, hanem a reményt kell sugározni. Végtére is, mitől féljek?”

A 444 kérdésére sem fejtette azonban ki Kellermayer, konkrétan milyen, megtörtént esetekre gondolt, ahogy Merkely Béla sem volt hajlandó nyilatkozni a médiának.

A Szenátus választ, a Kuratórium dönt a rektor személyéről

A rektorválasztási kampány annak ellenére éles, hogy a vagyonkezelő alapítványi formába átszervezett Semmelweis Egyetemen ugyan továbbra is az egyetem Szenátusa dönt, de a döntésre végső áldását kell, hogy adja az alapítvány kuratóriuma is. Ez a testület öttagú, egyik tagja eleve Merkely rektor, a rektor személyéről azonban a további négy tag fog csupán dönteni.

Mégsem kell bosszútól tartania a kihívónak, azaz kissé kevésbé, egy 2022 novemberi szervezeti- és működési szabályzat-módosítás ugyanis kimondta, amennyiben a rektorválasztás vesztese 10 százaléknál nagyobb szavazatarányt ér el, úgy az egyetemen belül viselt pozíciójából csak a fenntartó hozzájárulásával távolítható el.

Az Alapítvány által szorgalmazott módosítás tehát lényegében inkább bátorítja a kihívókat, mint elrettenti őket, hiszen akármelyik fél is veszít, egyéb, fontos pozícióit megtarthatja. Merkely Béla többek között a kormányzati koronavírus-oltási kampány egyik arca is volt, 2021 folyamán még védőoltásra biztató óriásplakátokon is szerepelt.

(Kiemelt kép: dr. Palkó Judit és dr. Merkely Béla; Kép Forrása: Semmelweis Egyetem / Kovács Attila )

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version