Kiemelt hírek

Tízezrek Pelé ravatala előtt

Published

on

Eddig több tízezren rótták le kegyeletüket a brazilok múlt héten elhunyt háromszoros világbajnok labdarúgója, Pelé ravatalánál, amely korábbi klubja, a Santos stadionjának játékterén áll.

A szurkolók több mint egy kilométer hosszú, kígyózó sorban várják, hogy egy utolsó pillantást vethessenek a legendás játékosra.

„Örökké fog élni. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy az új generációknak átadjuk az örökségét, s tovább folytassuk a történetét” – mondta az FC Santos vezetőedzője, Odair Hellmann. „A Santos trénereként én ezt minden nap meg fogom tenni, és megmutatom a fiatal játékosoknak, ki volt Pelé.”

Brazília új államelnöke, Luiz Inácio Lula da Silva és felesége, csokrot küldött a ravatalhoz.

„Őszinte hódolatunk a nagy brazilnak, Pelé királyunknak” – írták a megemlékezés virágaihoz.

Lula vasárnap lépett hivatalba, és kedden Santosba utazik, hogy személyesen legyen jelen a búcsúztatón.

A stadionban 24 órán keresztül róhatják le kegyeletüket a rajongók. Helyi idő szerint délelőtt 10 órától a koporsót átviszik a Necrópole Ecumenica temetőbe, a menet elhalad majd Pelé 100 éves édesanyjának háza előtt is. A végső búcsúztatáson csak a családtagok vesznek részt.

A 82 éves korában csütörtökön elhunyt labdarúgó – a „Fekete gyöngyszem” – a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.

A legendás futballista az utóbbi években többször kórházi kezelésre szorult, tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála.

(Kiemelt kép: Pelé ravatala a Vila Belmiro stadionban, a brazíliai Santosban. Fotó: Jhony Pinho / AGIF / AGIF via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version