Magyarország

Nyugdíjemelést hozhat a magas infláció

Published

on

200 ezer forint fölé emelkedhet az átlagnyugdíj.

Már csak néhány napot kell várni és kiderül, hogy a kormány mivel tervez a 2023-as évre. A nyugdíjasok szempontjából a várható infláció mértéke a legfontosabb kérdés, amivel kapcsolatban új – első ránézésre akár sokkoló – fejleményeknek lehettünk szemtanúi – írja a portfolio.hu.

Egyelőre csak a bizonytalanság biztos. A portál cikkéből kiderül, hogy a valóság jócskán átírta a kormány inflációs pályáját, és ez a 2023-as évet is érinti, ami miatt a nyugdíjasok is nagy érdeklődéssel követhetik az ezzel kapcsolatos fejleményeket.

Szerdán megjelent friss elemzői körképből látható, hogy jövőre még magasabb lehet az infláció átlagos értéke, mint a korábban becsült, ráadásul a benzinárstop kivezetése önmagában 2 százalékponttal emeli a pénzromlást.Ezek nyomán 2023-ban akár az éves átlagos infláció közel lesz a 18 százalékhoz. Ha ez bekövetkezne, akkor 1997 óta nem látott éves drágulást látnánk jövőre.

Így a portál szerint könnyen lehet, hogy 2023 elejént 18 százalék közeli emelésben részesülhetnek a nyugdíjasok. Ez azt jelenti, hogy 860-900 milliárd forinttal kell többet költeni a rendszeres nyugdíjak kifizetésére jövőre. A portál számításai szerint az átlagnyugdíj a 174 500 forintos szintről 205 ezer fölé emelkedhet.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy postás rezsi-utalványt kézbesít egy XIII. kerületi nyugdíjasnak 2019. szeptember 1-jén. Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version