Kiemelt hírek
Az ELTE csaknem háromszáz oktatója is részt vesz a pénteki tiltakozáson
Az ELTE 284 oktatója írta alá azt a közleményt, amelyben többek között kijelentették, hogy csatlakoznak a közoktatásban dolgozó kollégáinak tiltakozásához.
Az ELTE oktatói közül 284-en vesznek részt az október 14-i tüntetéshez – írták közleményükben. Emellett kijelentették, hogy elfgoadhatatlannak tartják ak özoktatásban, valamitn az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát.
Továbbá azt írták a közleményben, hogy
- „Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink
elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen. - Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal
való konzultáció nélkül változtatták meg.”
Megjegyzik, hogy a tiltakozásuk nem a hallgatóik ellen irányul, az ő hosszútávú érdekeit szem előtt tartják. A csaknem 300 oktató szerint a sztrájkjog csorbítása miatt polgári engedetlenség részeként pénteken csak korlátozottan látják el adminisztratív és oktatói feladataikat.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója