Kiemelt hírek

Extra bérlevonással büntetheti a kormány a sztrájkoló tanárokat

Published

on

A sztrájkoló tanárok nem csak a jelenlegi bérüket nem kapják meg, de tovább levonások várnak rájuk.

A munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár a sztrájkoló tanároknak, 1 óra „mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük – írja a Népszava.

Büntetni már nagyon tudnak

A lap birtokába került a Külső-Pesti Tankerületi Központ levele, amelyben tájékoztatták az intézményvezetőket, hogyan kell eljárniuk, ha az iskolában sztrájkra vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésre kerül sor. A levélben az is szerepel: sztrájk esetén a szülőket arról kell tájékoztatni, hogy a tanítás „zökkenőmentesen folyik”. Ha polgári engedetlenség miatt maradnak el órák, azokat pótolni kell, az aznap hiányzó diákok igazolását pedig 1-5 napon belül be kell kérni.

A polgári engedetlenséggel kapcsolatban azt is kikötötték, hogy abban sem az intézményvezetők, sem helyetteseik nem vehetnek részt. Nemrég a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét mentették fel pozíciójából, mert részt vett a polgári engedetlenségben. Dezsőfi György ügyében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indított munkaügyi pert, szerintük ugyanis bármelyik pedagógusnak, így egy vezetőnek is joga van polgári engedetlenséggel tiltakozni és véleményét vállalni, ha nem marad más eszköz a kezében.

A pedagógus érdekképviseletek – a PDSZ mellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – szeptember 19-étől hirdettek gördülő sztrájkot előre meghatározott napokon. Kedden is több budapesti és vidéki iskolában volt munkabeszüntetés, a budapesti Kempelen Farkas Gimnáziumban pedig több napon is sztrájkol a tantestület 65 százaléka szeptember 29-ig. De volt sztrájk tegnap más fővárosi iskolák mellett Budaörsön, Pécsen, Szigetszentmiklóson és Gödön is. A PDSZ október 5-ére hirdetett egységes, országos sztrájkot, amelyhez a Tanítanék Mozgalom is csatlakozott, újabb polgári engedetlenségi akciókat és tüntetést is előkészítve.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version