Magyarország
Egy sor, fontos törvény kerül a héten az Országgyűlés elé
Az Országgyűlésben ma bemutatott csomag célja, hogy Magyarország elérje, hogy az Európai Unió helyreállítási alapjának kifizetései megkezdődjenek. Ennek keretében feláll a korrupcióellenes Integritási Hatóság és módosul a pályázás rendje és a büntetőeljárásról szóló törvény is.
Egynapos üléssel elkezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka; a képviselők három, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat vitáját is lefolytatják.
Együttes általános vitában tárgyalja a Ház az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény, a büntetőeljárásról szóló törvény, valamint egyéb törvények módosítását. Az előterjesztések egyebek mellett lehetővé teszik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatását, valamint új eljárást vezetnek be a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén.
A házelnök – a parlament honlapján olvasható – napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor kezdődik. Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről: Tarján Lászlónéról (FKGP, EKgP), Jüttner Csabáról (SZDSZ), Várhelyi Andrásról (FKGP, független), Zsupos Lajosról (MDF), Szalay Istvánról (MSZP), Wittner Máriáról (Fidesz), valamint Fuzik János volt szlovák nemzetiségi szószólóról.
A napirend előtti felszólalások után képviselői esküt tehet Ander Balázs és Dudás Róbert. A két politikus, aki korábban is volt országgyűlési képviselő, a mandátumáról leköszönt Szabó Hajnalkát és Végh Noémit váltja a Jobbik padsoraiban.
Az Országgyűlés a tervek szerint megválasztja a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hét tagját és három póttagját kilenc évre. Az NVB jelenlegi tagjainak mandátuma szeptember 30-án jár le.
A parlamentnek hét képviselő nyolc mentelmi ügyében is döntenie kell. A bíróság Hegedüs Andreának (DK), Orosz Annának (Momentum), Hajnal Miklósnak (Momentum), Tóth Endrének (Momentum), Pócs Jánosnak (Fidesz) és két ügyben Jakab Péternek (független) rágalmazás, Fekete-Győr Andrásnak (Momentum) pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt indítványozta a mentelmi joga felfüggesztését. A mentelmi bizottság Hegedüs Andrea és Fekete-Győr András esetében kéri ezt a Háztól a parlamenti honlapon elérhető indítványok alapján.
Döntés lesz Sebián-Petrovszki László (DK) tiszteletdíjának csökkentéséről is.
Ezt követően több mint három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!