Kiemelt hírek

Micsoda koncert: Dés Lászlóval lép színpadra a világhírű Rhoda Scott

Published

on

Rendkívüli bejelentéssel lepte meg rajongótáborát Rhoda Scott dzsesszorgonista, a Hammond-orgona királynője. A világsztár szeptember 11-én a budapesti Dohány utcai Zsinagógában koncertezik, partnere pedig egy másik zenei csillag, Dés László lesz.

Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. Számos alkalommal járt Magyarországon, koncertjei a 70-es évek óta az itthoni közönség kedvencei közé tartoznak. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhétezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a Rhoda Scott Budapesten című albuma 1975-ben.

Dés László jazz-zenész, szaxofon művész, zeneszerző a hetvenes évek vége óta a magyar zenei élet kiemelkedő személyisége, és sokoldalú muzsikusa. Fő hangszere a szoprán szaxofon, érzékeny „szubjektív hangja”, improvizációs dallamvezetése összetéveszthetetlenné teszi játékát.

Fotó: Tyukodi László

Több mint negyven filmhez írt zenét, musicaljeit folyamatosan játsszák a színházak, dalait örökzöldekként játsszák a rádiók. A vágy villamosa című balettdrámája, melynek zenei világában nagy hangsúlyt kap a jazz, évek óta szerepel az Operaház műsorán. Több mint negyven szerzői lemeze jelent meg, a jazz, a dal, musical és kortárs zene műfajában. Ezek többsége arany, illetve platina lemez lett. Lemezfelvételeken és koncerteken kortárs szerzők műveit adja elő szaxofonon, szimfonikus, illetve kamarazenekarokkal.

A „mezítlábas királynő” és Dés László eme rendhagyó koncertre crossover csemegékkel készülnek.

A látogatónak a koncert során a zsidó hitéleti előírásokat be kell tartania. Az épületbe férfiaknak kizárólag fedett fejjel, nőknek fedett vállal lehet belépni és benntartózkodni.

A koncert szervezője a Green Stage Production iroda, melynek mottója:

„A Földünk védelme, és ezért tudatos célunk, minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználások adataiból kiszámíthassuk az adott események Ökológiai lábnyomát, ezen számítások eredményeként pedig annyi fát ültessünk hazánkban, amely ezt a keletkezett öko lábnyomot ellensúlyozni képes.”

Jegyek: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/rhoda-scott-des-laszlo-budapest-dohany-utcai-zsinagoga-571763/event.html és Tex országos jegyirodáiban (X)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version