Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Egyszerűsödik és drágul a parkolás

Létrehozva:

A jelenlegi 27 különböző parkolási zóna helyett egy négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezet be a főváros, egyúttal megemeli a parkolási díjakat is – döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A Levegő Munkacsoport tovább szigorítana.

Nagy többséggel ment át az a javaslat a Fővárosi Közgyűlésen, amely a fizetős parkolás időszak meghosszabbításával és a parkolási díjak megemelésével változtat a jelenlegi szabályrendszeren. A javaslatot 22 városházi képviselő támogatta (79,54 százalék) 7 képviselő nem támogatta (7,67 százalék), tartózkodás nem volt.

A parkolási üzemidő kitolását és díjemelést megszavazta több fideszes polgármester is, így például Pokorni Zoltán XII. kerületi, Borbély Lénárd XX. kerületi és Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi kormánypárti polgármester is. Több fideszes – így Kovács Péter XVI. kerületi, Karsay Ferenc XXII. kerületi és Hassay Zsófia VII. kerületi polgármester – azonban ellene foglalt állást.

Az új szabályozás értelmében négy zónát határoznak meg. Az A zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás; 8 és 22 óra között kell majd díjat fizetni. A B zónában 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között kell majd fizetni a parkolásért. Az A, B és C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D zónában nincs ilyen korlátozás.

A javaslat nem nyúlt hozzá ingyenes lakossági parkolás rendszeréhez, azaz a helyi lakosok továbbra is abban a körzetben parkolhatnak ingyen, ahol eddig, akár érinti az adott területet a zónahatárok változása, akár nem. Az új szabályozás szeptember első hétfőjén, azaz 5-én lép életbe.

Fontos arra figyelni, hogy a drágulást nem csak a díjak megemelése, hanem az új zónák kijelölése is okozhatja. Több terület ugyanis zónát ugrott. Így például az V. kerületi parkolási díjak – ahol eddig is magasak voltak – nem nőnek lényegesen, 525 forintról emelkedik 600 forintra a tarifa, addig a vele határos VI., VII., VIII. és IX. kerületek Nagykörúton belüli területei szeptembertől a legmagasabb díjú, belvárosi A zónába fognak esni, itt 265-400 forintról ugrik 600-ra az egyórás díj.

Jelentősen megnőtt a legkülső, azaz a D zóna területe, amely eredetileg a ferencvárosi József Attila-lakótelep környékét tartalmazta, de a módosító indítványokkal kibővült további kőbányai, valamint dél-budai területekkel. A közgyűlésen az is elhangzott, hogy Csepel és Soroksár is bevezetné a fizetős parkolást, de a két déli kerület egyelőre nem része a parkolási övezeteknek.

Hasonló javaslatot fogalmazott meg a Levegő Munkacsoport is, amely úgy reagált a közgyűlés döntésére, hogy „egy lépés a helyes irányba, azonban messze nem elegendő a mindannyiunkat fenyegető súlyos veszélyek elhárítására.” Álláspontjuk szerint Budapest egész területén fizetni kéne a parkolásért, mert így csak áthelyeződik a probléma a külső kerületekbe. Mint emlékeztetnek rá: számos külvárosi lakótelepet már most is P+R parkolóként használnak az agglomerációból érkezők, ezt a helyzetet a belső kerületek parkolási díjának mostani emelése tovább fogja rontani.

A civil szervezet szerint – kedvezményes díjszabás bevezetése mellett – meg kéne szüntetni a helyi lakosok ingyenes parkolását, mivel az a gépjárművek és a közterületek fokozott használatára ösztönzi a lakosokat, és rendkívül igazságtalan azokkal szemben, akik nem rendelkeznek gépjárművel. Másik javaslatuk értelmében teljesen fel kell számolni a céges autók parkolási kedvezményét és a hibrid autók ingyenes parkolási lehetőségét is. Mint írják: a jellemzően drága gépjárművek tulajdonosainak támogatása sem szakmai, sem szociális szempontból nem indokolható, és sok milliós bevételtől fosztja meg az önkormányzatokat.

Legnépszerűbb cikkeink