Nagyvilág

Nyúlhús, az ünnepek különlegessége

Published

on

Fotó: Shutterstock

Míg az állatvédők és állatszeretők tiltakoznak, addig a magyar nyúltenyésztők bizakodnak, mert egyre népszerűbb és elfogadottabb lesz nálunk a nyúlhús. 

A nyúlból készült ételek nemcsak a drága, fine dining éttermek étlapján tűnnek fel, hanem azokban is, ahol a még étterembe járó középréteg fölfedezheti az új ízeket. Ez azt jelenti, hogy emelkedik a hazai nyúlhús mennyisége, rossz hír, hogy az ára is. De ott a helye az ünnepi ételek között.

Közel egy évtizedes kihagyás után öt hazai húsnyúl fajta teljesítményvizsgálatát végezte el idén tavasszal a Nyúl Terméktanács. A 11 hétig tartó teszt során a legjelentősebb hazai húsnyúl fajták legfontosabb értékmérő tulajdonságait vizsgálták. Az eredmények bebizonyították, hogy a magyar fajták versenyképesek a világ nyúlpiacán.

Bár a nyúlhús korszerű és egészséges, valamint minden diétába beilleszthető, ami megengedi a húsfogyasztást, hazánkban az egy főre jutó fogyasztás évente mindössze 20 deka, ami a levágott nyulak 12-13 százalékát teszi ki. A Magyarországon előállított nyúlhús jelentős részét exportáljuk, elsősorban az Európai Unióba. Pedig az egyik legegészségesebb húsfajta, rendkívül magas fehérje- és ásványianyag-tartalommal, miközben nagyon kevés zsírt tartalmaz.

A boltokban általában darabolva árusítják, és nemcsak a borsos ára miatt kerül gyakran az akciós termékek közé. Kevesen tudják, hogyan kell feldolgozni, milyen finom ételeket lehet a nyúlból készíteni. A hagyományos pörkölt mellett még rántani is lehet a gerinchez tapadó vastagabb húsrészt vagy combot, ha kifilézzük, és vékony szeletekre vágjuk. Aki úgy gondolja, hogy nem készülhet húsétel bor nélkül, az fehérboros nyúlpaprikást készíthet, vagy a sült nyúlcombot vörösboros mártásban tálalhatja. Egészen különleges íz lesz a végeredmény, ha barna sörben pároljuk a nyulat, és aszalt szilvával, barackkal tálaljuk.

Akinek az ismeretségében van nyúltenyésztő, az más húsrészekhez is hozzájuthat. A bordákból és a lábszárakból ízletes pörköltöt, különféle zöldséges, vagy akár gyümölcsös ragukat is lehet készíteni. Az aprólékból levest vagy alaplevet főzhetünk. A combból, a lapockából nagyon finom a vadas, de sültként is sikerünk lesz vele, ha nem sajnáljuk tőle a fokhagymát. Sokféle fűszert használhatunk a főzés során, a babér, a bazsalikom, a kakukkfű, a lestyán, a majoránna, a rozmaring, a zsálya mértékkel adagolva nem nyomja el a nyúlhús finom ízét.

Köretként pedig szinte bármilyen zöldség, vagy azzal készült garnírung szóba jöhet, a legegyszerűbb krumplitól és puliszkától a túrós vagy káposztás tésztáig.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version