Kiemelt hírek

Megérkezik Európába a száguldó cirkusz

Published

on

CHARLES LECLERC LEGUTÓBB MINDENT VITT | FOTÓ: PAUL CROCK – AFP

Hétvégén végre kontinensünkre ér a Formula-1 mezőnye. Az aszfalt hercegei a San Marinó-i Imolában Emilia Romagna Nagydíján üldözik majd egymást, és természetesen a világbajnoki címet. A verseny esélyeseinek a benzingőzt ezúttal gyakorlatilag hazai pályán okádó Ferrarik tűnnek, de azért érdemes lesz követni a versenyt, izgalmasnak ígérkezik.

A legfontosabb persze az, hogy folytatja-e fantasztikus szereplését a Ferrari és monacói pilótája, az eddigi három futamból kettőt megnyerő Charles Leclerc, aki jelen pillanatban nagy fölénnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt. Ahhoz hogy ez megváltozzon, nagyot kell javulnia a Mercedesnek, mert a német istálló hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton Ausztráliában ugyan a dobogó közelébe ért, de a csapat nagyon messze van még attól, hogy valóban versenybe szállhasson a Ferrarival. Ez még akkor is igaz, ha három futam után – és hússzal a vége előtt – George Russell, a Mercedes második számú pilótája követi a pontversenyben Leclercet. A címvédő holland Max Verstappen esetében pedig lassan már az a kérdés, hogy egyáltalán célba ér-e A Red Bull-lal… Ráadásul Imolában a Ferrari otthon van (olyannyira, hogy a pályát a céget alapító Enzo Ferrariról és fiáról, Dinóról nevezték el), így semmiképpen nem lenne meglepő, ha az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéje az olasz istálló fölényének jegyében telne. 

John Elkann, az olasz istálló elnök-vezérigazgatója a Ferrari részvényeseinek éves találkozóján nagy reményekről beszélt, konkrétan azt mondta, hogy több évnyi kemény munka fizetődik most ki a csapatnál, és a szurkolóikhoz hasonlóan nagyon elégedett, hogy a legmagasabb szinten tudnak versenyezni. Rájuk is fér a siker, egyéniben utoljára 2007-ben a finn Kimi Räikkönen nyert világbajnoki címet a maranellói istállónak, a konstruktőrök versenyét pedig legutóbb 2008-ban nyerte meg a Ferrari. Az idei évben bevezetett szabálymódosításoknak megfelelően megépített vörös-fekete versenyautó azonban gyorsnak és megbízhatónak is tűnik, így eddig remekül muzsikál.

Persze hazai pálya ide vagy oda, sem a Mercedest, sem a Red Bullt nem szabad leírni, Ráadásul az idei szezon eddig már most izgalmasabb, mint az előző pár év összesen.

 

A Formula-1-es világbajnokság állása három futam után

Pilóták: 1. Leclerc (monacói, Ferrari) 71 pont, 2. Russell (brit, Mercedes) 37, 3. Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 33, 4. Pérez (mexikói, Red Bull) 30, 5. Hamilton (brit, Mercedes) 28, 6. Verstappen (holland, Red Bull) 25, 7. Ocon (francia, Alpine) 20, 8. Norris (brit, McLaren) 16, 9. Magnussen (dán, Haas) 12, 10. Bottas (finn, Alfa Romeo) 12, 11. Ricciardo (ausztrál, McLaren) 8, 12. Gasly (francia, Alpha Tauri) 6, 13. Cunoda (japán, Alpha Tauri) 4, 14. Alonso (spanyol, Alpine) 2, 15. Csou (kínai, Alfa Romeo) 1, 16. Albon (thaiföldi, Williams) 1.

Konstruktőrök: 1. Ferrari 104 pont, 2. Mercedes 65, 3. Red Bull 55, 4. McLaren 24, 5. Alpine 22, 6. Alfa Romeo 13, 7. Haas 12, 8. Alpha Tauri 10, 9. Williams 1.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version