Magyarország

Átalakítják a Corvinust

Published

on

Fotó: Palágyi Barbara

Tizenöt igen, hat nem és négy tartózkodás mellett megszavazta a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa az egyetem belső szerkezetének teljes átalakítását. 

Ez azt jelenti, hogy az egyetem intézeteit és karait feldarabolják és újra összerakják. Az intézetvezetői pályázatokat már ki is írták. Eddig tizenegy intézet működött (ilyen például a vezetéstudományi, a gazdaság- és közpolitika, a kommunikáció és szociológiai intézet), ezeket újraszervezi az egyetem. A 444 szerint az új rendszerben is ugyanennyi intézet lesz, de a mostani egységeket nagyjából a tudományterületek mentén tizenegy egyenlő méretű, körülbelül ötvenfős intézményre szedik szét. A korábban külön karba szerveződő közgazdaságtudományi területet egy intézetbe vonják össze, a pénzügyet és a számvitelt viszont két intézetre szedik szét. A kommunikációt összevonják a marketinggel, lesz külön stratégiai menedzsment és ellátásilánc-menedzsment intézet, illetve fenntarthatósági intézet is.

Az egyetem 2019 óta alapítványi fenntartásban működik, 2020 elején három kart már megszűntettek és intézetbe szerveztek át. A 444 szerint az oktatók egy részét felháborította, hogy az átalakítási terveket egy tizennégy diából álló, igen vázlatos prezentációból ismerték meg. Valamint, hogy csak másfél-két héttel a javaslat támogatásáról/elutasításáról döntő szenátusi ülés előtt, szerintük ugyanis az egyetemi struktúra átszabásához sok idő és egyeztetés kellene. Az egyetem is elismerte, hogy a keddi szenátusi ülésen vita alakult ki az átalakítással kapcsolatban. Viszont azt is közölték, hogy bevonják az az egyetem közösségeit az átalakításba és az új struktúra nem lesz bebetonozva, az átalakításnak – írják – pont az a célja, hogy ha kell, bármikor módosítani lehessen rajta. A végleges javaslatot még többször tárgyalja a szenátus és a Corvinust fenntartó alapítvány kuratóriuma.

A jelenlegi tizenegy intézet vezetőjének megbízása júliusban jár le, az újonnan létrejövő intézetek vezetőinek pozíciójára komoly egyetemi-tudományos karrierrel lehet pályázni.

444 / Eduline / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version