Magyarország

Ma kezdi a döntőt a Fehérvár

Published

on

NAGY FELADAT VÁR A FEHÉRVÁRRA | FOTÓ: STEPHAN WOLDRON – APA-PICTUREDESK VIA AFP

Kedden kezdődik az osztrák jégkorongligában (ICEHL) a döntő, amelyben története során először érdekelt a Hydro Fehérvár AV19 : az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot a Red Bull Salzburggal vívja.

A székesfehérvári együttes harmadikként zárta az alapszakaszt, a negyeddöntőben az olasz HC Pustertal Wölfe együttesét búcsúztatta (4-0), így először került a legjobb négy közé. Itt az osztrák Villach várt rá, amelyet összesítésben 4-1-re múlt felül, ráadásul biztosította indulási jogát a Bajnokok Ligájában is, ahol huszonöt év után lesz ismét magyar csapat.

Az alapszakaszgyőztes salzburgiak a cseh Znojmót és a Vienna Capitalst is vereség nélkül, söpréssel búcsúztatták. A sorozatban eddig hatszor diadalmaskodott a Red Bull Salzburg – legutóbb 2016-ban -, az osztrák bajnoki címet pedig a finálé eredményétől függetlenül immár kilencedszer hódítja el.

A két csapat Idénybeli első egymás elleni mérkőzésén a Salzburg otthon 3-0-ra nyert, majd Székesfehérváron szétlövés után 4-3-ra kerekedett vendéglátója fölé. Salzburgban újabb sima hazai siker született (8-2), legutóbbi alapszakaszbeli találkozásuk után viszont a székesfehérváriak örülhettek (3-2).

 

A döntő menetrendje

  1. mérkőzés, április 5., 19.45: Salzburg–Fehérvár AV19
  2. mérkőzés, április 7., 19.45: Fehérvár AV19–Salzburg
  3. mérkőzés, április 9., 17.30: Salzburg–Fehérvár AV19
  4. mérkőzés, április 11., 19.45: Fehérvár AV19–Salzburg
  5. mérkőzés (ha szükséges), április 13., 19.45: Salzburg–Fehérvár AV19
  6. mérkőzés (ha szükséges) , április 16., 18.30: Fehérvár AV19–Salzburg
  7. mérkőzés(ha szükséges), április 18., 19.45: Salzburg–Fehérvár AV19

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version