Kiemelt hírek

Átcsoportosítanak az oroszok

Published

on

A DONYECKI SZAKADÁROK HARCKOCSIJA SZLAVNOJE FALU KÖZELÉBEN | FOTÓ: MIHAIL ANDRONIK – SZPUTNYIK VIA AFP

A jelek szerint az orosz harci egységeket újraszervezik és átcsoportosítják, hogy néhány meghatározott fronton több sikert érhessenek el. Az ukránok Kijevnél és a keleti országrészben számítanak újabb összecsapásokra. 

 

  • Ötödik hete tart az orosz invázió Ukrajnában. A Donyeckhez tartozó Mariupolban zajlanak a legsúlyosabb harcok; mintegy 170 ezer ember rekedt hetek óta a városban élelem, víz és fűtés nélkül. Az orosz erők elfoglalták a stratégiai fontosságú kikötőváros felét – közölte szerdán Zelenszkij egyik tanácsadója. Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy csütörtökön tűzszünetet tartanak Mariupolban. A tervek szerint helyi idő szerint reggel 10 órakor nyílik a humanitárius folyosó az orosz ellenőrzés alá tartozó Bergyanszkon keresztül Zaporizzsjába. Az evakuáláshoz az oroszok együttműködnének az ENSZ-szel és a Vöröskereszttel, és Ukrajna kooperációját kérik. Az ukrán kormány bejelentette, hogy 45 buszt küldenek a civilek kimentésére. 
  • A brit hírszerzés szerint súlyos harcokra kerülhet sor Kijev térségében a következő napokban; jelentésükben azt írják, az oroszok ígérete ellenére sem csökkent a katonai műveletek intenzitása Csernyihiv régióban, továbbra is jelentős az orosz ágyúzás, a rakétacsapások folytatódtak. Az orosz erők továbbra is tartják állásaikat Kijevtől keletre és nyugatra, annak ellenére, hogy korlátozott számú egységüket visszavonták. „Az elkövetkező napokban valószínűleg súlyos harcokra kerül sor a város külvárosaiban” – írja a brit védelmi minisztérium. 
  • Hasonlóan nyilatkozott Volodimir Zelenszkij hajnali videóüzenetében: „Az ukrán erők újabb orosz támadásokra készülnek az ország keleti részén, mivel Moszkva több csapatot telepít oda, miután a főváros, Kijev közelében kudarcot vallott” – közölte az ukrán  elnök. Zelenszkij arra is utalt, hogy az orosz csapatok visszahúzódtak Kijevtől és Csernyihivtől, de szerinte ez nem visszavonulás, hanem „a védők munkájának következménye”. 
  • Zelenszkij hozzátette, hogy Ukrajnában „az orosz erők felvonulása zajlik a Donbaszra irányuló újabb csapásokhoz, és mi erre készülünk”. Oroszország szerint is átcsoportosítják erőiket, hogy a szakadár keleti Donbász régió „felszabadítására” összpontosítsanak. „Semmit sem fogunk feladni, és harcolni fogunk a földünk minden méteréért” – kommentálta az ukrán elnök az oroszok állításat, miszerint ezután a kelet-ukrajnai szakadár államokat magában foglaló Donbasz régió elfoglalására fognak koncentrálni. (A donbászi régió két önjelölt „népköztársaságot” foglal magába, amelyekről Oroszország azt mondja, hogy segít felszabadítani őket a nacionalista ukrán ellenőrzés alól. A donyecki szakadárok vezetője, Denisz Puszilin szerdán azt mondta, hogy fokozódnak az offenzív műveletek.)
  • A béketárgyalások pénteken online folytatódnak, de sem Ukrajna, sem Oroszország nem számít gyors megoldásra. Ukrajna tűzszünetre törekszik anélkül, hogy a területet vagy a szuverenitást veszélyeztetné, bár a biztonsági garanciákért cserébe semleges státusz elfogadását javasolta. Oroszország továbbra is ellenzi Ukrajna csatlakozását az Egyesült Államok vezette NATO katonai szövetséghez. 
  • Az Ukrajnát megszálló orosz erők elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, amely felett az ellenőrzést már a háború első napjától átvették, illetve a Kijevtől északnyugatra lévő gosztomeli repülőtértől, amelyet egy nappal később foglaltak el – írja az MTI egy meg nem nevezett amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő nyilatkozata alapján. A csapatok Belarusz felé vonulnak el – mondta a tisztségviselő, hozzátéve, hogy nem tudják, minden katona elhagyja-e ezeket a helyeket.
  • Ukrajna hétfőn arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli tiltott zóna fegyvermentesítésére, mert az ott tartózkodó orosz erők miatt nem lehet kontrollálni a térséget sújtó tüzeket. Ljudmila Denyiszova emberi jogi biztos korábban azt mondta, hogy a térségben több mint tízezer hektárnyi erdő áll lángokban a harcok miatt. Múlt héten a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) még azt jelezte, hogy a tüzek nem jelentenek súlyos veszélyt a radioaktivitás megnövekedése szempontjából.

 

Reuters / MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version