Kiemelt hírek

Egy magyar séf, egy magyar díjazott és egy pofon

Published

on

FOTÓ: FREDERIC J. BROWN – AFP

2017 után 2022-ben is van magyar Oscar-díjas: Sipos Zsuzsannát díjazták a nagyrészt Magyarországon forgatott Dűne berendezőjeként. De van további magyar vonatkozása is a vasárnap éjjel kiosztott gálának: a vacsora egy részét magyar szakács főzte a sztároknak.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban 94. alkalommal osztották ki az apró arany szobrocskát (tömege 3,856 kg, magassága 34,3 cm), a siket családról szóló CODA nyerte a fődíjat és a Dűne rengeteg kategóriában tarolt. A legbotrányosabb pillanat mégsem az lett, hogy Sean Penn beolvasztani készül a szobrait, hanem, hogy Will Smith pofozkodott egyet. A szervezők idén megpróbálták visszahozni a hollywoodi csillogást, de rövidíteni is akartak a kínosan hosszúra nyúlt show-n. Emiatt a technikai díjakat idén az élő közvetítés előtt adták át, és ebből csak rövidített bejátszásokat vetítettek. Ennek ellenére nem lett lényegesen rövidebb és kevésbé vontatott a műsor. A kritikusok szerint a három műsorvezető gyenge, néhol kifejezetten kínos poénokat sütött el és így is több, mint három órán keresztül tartott a gála.

 

Ukrajna és a ruhák

Mielőtt rátérünk a győztesekre, nézzünk néhány emlékezetesebb pillanatot azoknak, akik nem maradtak fenn hajnalig, hogy élőben nézhessék a nagyszabású show-t: Timothée Chalamet, az aktuális szívtipró és a Dűne főszereplője póló nélkül, egy női Louis Vuitton-zakóban jelent meg a gálán, a divatmagazinok szerint nem állt rosszul neki. Amy Schumer, az egyik műsorvezető pedig ajándéknak öltözött, nagy masnival a ruha mell alatti részén, ami sokak szerint nem állt jól neki.
Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész azzal hívta fel a figyelmet Ukrajnára és a készülő dokumentumfilmjére, hogy a CNN-nek azt mondta: nyilvánosan beolvasztja eddigi Oscar-díjait, ha nem kap felszólalási lehetőséget a vasárnap esti gálán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Amy Schumer, az est egyik házigazdája korábban az vetette fel, hogy előre felvett videóüzenetet játsszanak be az ukrán elnöktől, de ezt vagy a szervezők, vagy maga az ukrán elnök utasította vissza. Végül Zelenszkij nem szólalt fel, Ukrajna nem is nagyon került szóba. A gála több résztvevője (többek között Jason Momoa) a mellkasára tűzött szalaggal jelezte szolidaritását az ukránokkal. Jamie Lee Curtis a szalaggal az ujján fotózkodott a vörös szőnyegen, a People magazinnak azt nyilatkozta: egy válság kellős közepén vagyunk, amely valószínűleg mindannyiunkat érinteni fog. (Még az is elképzelhető, hogy Sean Penn a napokban tényleg nyilvánosan beolvasztja a szobrait, meglátjuk.)
A beszámolók a gála legszebb pillanatának írták le, hogy a CODA mellékszerepéért díjazott Troy Kotsur – egyben a díj történetének második siket győztese – jelelve mondta el köszönőbeszédét, a közönség pedig a jelnyelves tapssal, állva ünnepelte az 53 éves színészt.

 

Évfordulók és a pofon

Idén ötvenéves a Keresztapa című Francis Ford Coppola-film, a gála egyik részében a két főszereplő, Al Pacino és Robert De Niro, valamint a rendező is megjelent a színpadon. A legjobb filmek járó szobrocska átadása előtt pedig a kerekesszékben ülő Lisa Minellit kísérte be Lady Gaga a színpadra, ugyanis a Kabaré is idén ünnepli ötvenedik születésnapját. A legjobb színésznek járó díj átadása előtt Uma Thurman és John Travolta megidézte a Ponyvaregény című film ikonikus táncjelentét, Samuel L. Jackson, a film másik szereplője pedig átadta a díjat.
A legnagyobbat Will Smith pofonja csattant: Will Smith felsétált a színpadra és lekevert egy pofont a felesége haján poénkodó Chris Rocknak. A komikus azzal húzta fel Smith-t, hogy felvetette, Jada Pinkett Smith játszhatna akár egy G. I. Jane-filmben is, ha már kopaszra vágatta a haját. (A nő alopeciában szenved, ami egy, a haj kihullását eredményező autoimmun betegség.) A pofont kínos csend és zavar követte, bár meg kell jegyeznünk, hogy abból a kameraszögből nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy Chris Rocknak valóban lekevert-e egyet, vagy csak jól megrendezték az egészet. Nem sokkal később Smith átvehette élete első Oscar-díját a Richard király főszerepéért, köszönőbeszédében bocsánatot kért az akadémiától és jelölttársától a történtekért. Egyben zokogva idézte színésztársát, Denzel Washingtont, aki azt mondta neki, hogy amikor a csúcson vagy, akkor kell a legjobban vigyázni.

 

A magyar séf

Amellett, hogy van magyar díjazott, az est másik magyar vonatkozása, hogy Szántó István, a budapesti Spago étterem vezető séfje főzött ikonikus magyar fogást a gála után megrendezett bálra. A budapesti étterem azt közölte: a már megszokott Wolfgang Puck signature fogások mellett most először tradicionális magyar ételeket is felszolgálnak a rendezvényen. Az osztrák származású Puck, a Spago nemzetközi étteremlánc tulajdonosa 1995 óta felelős a menüsor összeállításáért és minden évben száznál is több séf dolgozik a kezei alá. „Olyan ételekben gondolkodtam, amelyek a magyar konyha emblematikus fogásai. Végül a csirkepaprikás, a vadas, az Eszterházy-torta és a somlói galuska lettek a befutók” – idézi a közlemény Szántó Istvánt. A vadasból 800 adaggal, a többi ételből 350-350 adaggal készültek. „Bár cateringről van szó, de az ünnepélyesség, az elegancia a díjátadó miatt lényeges” – tette hozzá a séf.
Wolfgang Puck ezt azzal egészítette ki, hogy „a filmvilág legnagyobb díjátadóját követő parti a legfontosabb társasági esemény a nyugati parton, amelyen az étel, a divat, a kultúra, a film és a zene találkozik egymással. Büszke vagyok rá, hogy az első Európában nyílt Spago éttermem vezető séfje is itt van velem, hiszen általa egy különleges világ, a magyar kultúra is meg tud jelenni. Amikor megkóstoltam István vadas-verzióját, egészen egyszerűen szerelembe estem. És biztos vagyok benne, hogy a sztárok is így lesznek ezzel.”

 

A díjazottak

Térjünk rá magukra a díjazottakra. Sipos Zsuzsanna, a Dűne berendezője, valamint kollégája, Patrice Vermette látványtervező vihette haza a legjobb látvány díjat. A berendező magyarul köszönte meg az aranyszobrocskát.
A siket családról szóló CODA lett a legjobb film, pedig hónapokon át mindenki a 12 kategóriában jelölt A kutya karmai köztöt tartotta az idei Oscar-mezőny nagy esélyesének. A CODA egy francia eredetiből feldolgozott dráma, három jelölést is kapott, mindhármat meg is nyerte: a legjobb film, a legjobb adaptált forgatókönyv, és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában is győzött. A kutya karmai közt című western végül egy szobrocskát kapott, amit Jane Campion kapott meg a legjobb rendezésért. Korábban a rendezőt a Zongoralecke című filmjéért díjazták, majd’ harminc évvel ezelőtt. Érdekesség, hogy a CODA az Apple produkciójaként az első streaming-film, aminek sikerült elhoznia a legfontosabb díjat.
A Dűne a technikai kategóriákban győzött, hat díjat gyűjtött be, köztük a legjobb operatőrnek, a legjobb vágásnak és a legjobb speciális effekteknek járót, illetve díjazták a nagyrészt hazánkban forgatott film magyar berendezőjét, Sipos Zsuzsannát is. Utoljára 2017-ben kaptak magyarok szobrocskát, akkor Deák Kristóf és Udvardy Anna Mindenki című filmje nyerte el a legjobb élő szereplős rövidfilmnek járó díjat.
Riz Ahmed személyében először nyert muszlim alkotó Oscart. Ő a társírója és főszereplője a The Long Goodbye című rövidfilmnek, amely kategóriájának győztese lett. Ariana DeBose pedig az első nyíltan queer színész, aki Oscart nyert (West Side Story, legjobb női mellékszereplő).

 

 

Ők kaptak Oscart:

 

Legjobb film: CODA
Legjobb rendező: Jane Campion (A kutya karmai közt)
Legjobb női főszereplő: Jessica Chastain (The Eyes of Tammy Faye)
Legjobb férfi főszereplő: Will Smith (Richard király)
Legjobb női mellékszereplő: Ariana DeBose (West Side Story)
Legjobb férfi mellékszereplő: Troy Kotsur (CODA)
Legjobb nemzetközi film: Drive My Car (Japán)
Legjobb operatőr: Dűne (Greig Fraser)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Belfast (Kenneth Branagh)
Legjobb adaptált forgatókönyv: CODA (Sian Heder)
Legjobb animációs film: Encanto
Legjobb vágás: Dűne
Legjobb eredeti filmzene: Dűne (Hans Zimmer)
Legjobb eredeti betétdal: No Time to Die (Nincs idő meghalni, Billie Eilish, Finneas O’Connell)
Legjobb hang: Dűne
Legjobb jelmez: Szörnyella
Legjobb díszlet: Dűne (Sipos Zsuzsanna és Patrice Vermette)
Legjobb smink és haj: The Eyes of Tammy Faye
Legjobb vizuális effektus: Dűne
Legjobb animációs rövidfilm: The Windshield Wiper
Legjobb rövidfilm: The Long Goodbye
Legjobb dokumentumfilm: Summer of Soul (…Or, When The Revolution Could Not Be Televised)
Legjobb rövid dokumentumfilm: The Queen of Basketball

 

Csák Gergely

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version