Kiemelt hírek

Menekülés a háborúból és ami utána jön

Published

on

Jelenet a filmből | Forrás: EF NEON

Készítésekor és a film megjelenésekor még aligha sejthette Jonas Poher Rasmussen dán filmkészítő, hogy legújabb alkotása, a Menekülés milyen vészterhes időkben jut majd el a közönséghez. 

Amin Nawabi afgán menekült történetét animációs dokumentumfilmként jeleníti meg Rasmussen, amely az ukrajnai orosz invázió hatására teljesen újraértelmeződött. A valós eseményeken alapuló film egy közel-keleti meleg menekült férfi történetét dolgozza fel egy interjún keresztül, mely során kitér arra, hogyan fedezte fel másságát, hogyan fogadta azt a hívő családja, és hogyan illeszkedett be távol-keleti menekültként a ’90-es évek elején Dániába.

A Menekülés ezen túl azonban azt is bemutatja, hogy akár egy elnyomó rezsim, akár egy külső fenyegetés elől is kell hátra hagyni otthonunkat, az elhatározásnál már csak az szörnyűbb, ami azután következik. Amin történetében ez a kényszerű disszidálás a Szovjetunió szétesése utáni, rendőrterror és korrupció által uralt Oroszországba. Ezt követően pedig ott van az is, amiről mi, privilégizált helyzetben lévő európaiak is olvashattunk a 2015-ös menekültválság idején – az embercsempészek kegyetlen bánásmódja.

Hogy rengetegen kényszerülnek arra, hogy hajtótestekben hánykolódva reménykedjenek nemcsak abban, hogy új országban ébrednek majd, hanem abban is, hogy felkeljenek még egyáltalán. A történet tűpontosan világít rá arra, hogy a menekültek nem jókedvükből választják az illegalitást, hanem mert nincs más lehetőségük a nyugodtabb életre. Ezeket a traumákat pedig ha el is nyomják magukban, feldolgozni sosem fogják tudni igazán.

A Menekülés az animációs technológia minden lehetőségét kihasználva meséli el ezt. A gyermekkor rikító színeit a menekülés és a drámai elbeszélések során fekete-fehér szkeccsrajzok váltják, míg a felnőtt Amin életét bemutató jelenteket már egy sterilebb látványvilág kelti életre. A film viszont nem hibátlan: a háború elől való menekülés és a kiszolgáltatottságérzés mintha néha háttérbe szorulna a főszereplő nemi irányultságához képest. 

Társadalmi szerepvállalásában mégis irányadó alkotás a Menekülés. Jól szimbolizálja ezt, hogy a hazai március 10-i bemutató jegybevételét teljes egészében az ukrán menekültek megsegítésére ajánlották fel. A Menekülés egy rendkívül személyes és szívszaggató film az újrakezdésről, amelyben bár alig van olyan téma, amit ne hallottunk volna az elmúlt évek során, mégis sokak szemét nyithatja fel. A filmet idén három Oscar-díjra nevezték.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version